Lemondott Gubcsi Lajos

Aki tábornokkal játszatott parasztot

2011. szeptember 30., 10:00 , 559. szám

Lemondott Gubcsi Lajos, a HM Zrínyi Média Kft. ügyvezető igazgatója – közölte a magyar Honvédelmi Minisztérium (HM). Az igazgató lemondását Hende Csaba honvédelmi miniszter elfogadta.

Gubcsiról korábban azt írta az Index, hogy a cégvezető szolgálati autójába rendőrségi sebességmérők megzavarására alkalmas lézerblokkolót szereltetett. Gubcsi a cikk megjelenése után azzal a magyarázattal állt elő, hogy csak átverésből tette a szenzorokat a kocsi elejére. A korábban gyorshajtáson ért cégvezető állítása szerint a több mint kétszázezer forintba kerülő eszközt nem használta, hanem kizárólag azért autózott május óta a „vak érzékelőkkel”, hogy az ő ügyeiről több cikket megjelentető Indexnek és zrínyis belsős informátorának csapdát állítson. A jelek szerint a magyarázat nem elégítette ki a tárca vezetését, pedig Hende Csaba egyszer már megmentette Gubcsit.

Gubcsi Lajost tavaly júniusban nevezte ki Hende Csaba a Zrínyi Média Kft. élére – emlékeztet az origo.hu. Kinevezése után a jobbikos Volner János azt kifogásolta, hogy Gubcsi „az MSZMP KB osztályvezető-helyettese” volt, illetve „a Kádár-érában a KISZ központi lapja, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjeként, majd a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőjeként” dolgozott. Márciusban kiderült, hogy a Zrínyi Média Kft. több mint egymillió forintért kiadta Gubcsi saját könyvét, amelyért az igazgató még 75 ezer forintos tiszteletdíjat is kapott a cégtől, valamint saját kertjében rendezett hivatalosnak feltűntetett szoboravatót – írta az origo.hu.

Kárpátalján Gubcsi Lajos elsősorban az Ismét Vereckénél című Rákóczi-ballada szerzőjeként vált ismertté a nyáron. A rockoperát június 23–26. között Munkácson, Beregszászban és Ungváron is bemutatták, különösebb visszhang nélkül. Az Index azt írja, hogy a darab színpadra állításában a Zrínyi komplett menedzsmentje is kénytelen volt segédkezni. A Rákóczi-balladában Gubcsi beosztottjai, köztük egy tábornok játszották a parasztokat, a sztárok pedig playbackeltek.

hk/MTI/index.hu/origo.hu)