Tabacsnikot arcul csapták egy csokor virággal

2011. szeptember 30., 10:00 , 559. szám

A Kijevo-Mogiljanszki Akadémia másodikos diákja, a 17 éves Darja Sztepanenko múlt csütörtökön virágcsokorral támadt Dmitrij Tabacsnik oktatási miniszterre egy nemzetközi oktatási fórumon. Mint az „elkövető” fogalmazott, tettével a miniszter ukránellenes politikája ellen” kívánt tiltakozni.

A lány a fórumon félrehívta a minisztert, majd arcába csapott a csokorral. Csak miután elhagyta az épületet, állták útját a rendőrök és vettek fel közigazgatási eljárási jegyzőkönyvet a rendbontásról. Az elkövető tettéért pénzbüntetésre vagy néhány napos elzárásra számíthat – írta a segodnya.ua.

„Dmitrij Tabacsnik nincs a maga helyén és politikája ukránellenes. Ezért mi ennek a disznónak a lemondását követeljük” – nyilatkozta a diáklány a TSZN híradójának. Arra a kérdésre, hogy lesznek-e még további akciók Dmitrij Tabacsnik tevékenysége elleni tiltakozásul, a lány elmondta, hogy a mostani csak figyelmeztető akció volt, felkészülés egy összukrajnai sztrájkra.

Darja annak a Szent Luka Testvériségnek a tagja, amely korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rántottát sütött a kijevi „örök” lángon. Mint elmondta, előzőleg gyakorolta, miként üti majd meg a minisztert. Hozzátette, az embernek, akin gyakorolt, eltörte a szemüvegét.

Tabacsnik úgy döntött, lazán kezeli a történteket és nem csinál belőle ügyet.

szcs