Fenyegetőző, soviniszta tanfelügyelő Salánkon

Ha „ukrán kenyeret” eszünk, akkor írjunk ukránul?

A Nagyszőlősi járás északnyugati peremén fekvő, mondhatni színmagyar községben, Salánkon, az anyanyelvű oktatást nyújtó nyolcosztályos iskola mellett már a szovjet érában megnyitották az ukrán általános iskolát, melybe – a gyenge nemzeti öntudattal bíró szülők szégyenére – éppúgy a mi nyelvünkön beszélő gyermekeket írattak be, mint a magyar tanintézetbe. 1977-ben azután középiskolává vonták össze a két oktatási intézményt, melyben azóta is párhuzamos magyar és ukrán osztályok működnek, az előbbiekben pedig – a lehető legtermészetesebb módon – mindeddig anyanyelvünkön írták az osztálysarkot. Ám sajnos, a közelmúltban a járási oktatási osztály egyik tanfelügyelője már ebbe is belekötött, megzavarva az iskola életét.

– Szeptember 23-án, pénteken ellenőrzést tartott nálunk Vira Sztolec, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal oktatási osztálya nevelési munkával foglalkozó tanfelügyelője, megtekintve a 9. V osztály művészettörténet-óráját, melyre az ugyancsak magyar 8. A osztály osztálytermében került sor, s nehezményezte, miért írják anyanyelvünkön az osztálysarkot. Észrevételével az iskola vezetéséhez fordult, a következő hétfőn, a szokásos hételeji tanári értekezleten pedig Aljohin Richárd iskolaigazgató, valamint Juhász Etelka igazgatóhelyettes elénk tárta Sztolec asszony követelését, miszerint az osztálysarkokat a magyar osztályokban is ukránul kell vezetni, s az igazgató azt mondta, hogy írjuk át ukrán nyelvűre az adott dokumentumokat. Más pedagógusokhoz hasonlóan, én is kifejtettem: nem értek egyet a követelés jogosságával, mire két nap múlva a tanfelügyelő ismét kiutazott Salánkra, hogy személyesen beszéljen ez ügyben a tanári karral – tájékoztat Barta Judit, az iskolai szakszervezeti bizottság elnöke.

– Szerdán, a nagyszünetben váratlanul gyűlésre hívtak össze bennünket, melyen Vira Sztolec kifejtette: a törvények szerint az iskolai dokumentációt, így az osztálysarkokat is az államnyelven vagyunk kötelesek vezetni – veszi át a szót Kész Barnabás, a középiskola pedagógusa, a KMPSZ Nagyszőlősi Regionális Szervezete elnöke. – Néhány tanárral együtt megpróbáltam megértetni a tanfelügyelővel, miszerint az osztálysarok nem hivatalos állami dokumentum, ám az oktatási osztály munkatársa továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, majd kijelentette: Kárpátalja Ukrajna része, s amíg a járásban ő tölti be a nevelési munkával foglalkozó tanfelügyelő tisztségét, megköveteli, hogy tartsunk be minden, az oktatással kapcsolatos rendeletet. Igaz, megengedhetőnek minősítette, miszerint ha a gyermek nem ért egy ukrán szöveget az osztálysarkon, azt magyarul is leírhatjuk. Amikor viszont kifejtettük: csakugyan Ukrajnában élünk, de jogunk van az anyanyelvű oktatáshoz, azt mondta: ukrán kenyeret eszünk, s fenyegetőzni kezdett, hogy a magyar nemzetiségű tanárok minősítésekor azt is figyelembe vehetik, tökéletesen ismerik-e az államnyelvet, s amelyik pedagógus nem felel meg ennek a kritériumnak, akkor azt az iskolaigazgatók akár évközben is elbocsáthatják a munkahelyükről.

Engem mint osztályfőnököt, tanárt, szülőt és mint a KMPSZ regionális elnökét megdöbbent ez a hozzáállás, s bízom benne, hogy a tanfelügyelő kijelentései nem esnek egybe a járási oktatási osztály hivatalos álláspontjával, mert ha az utóbbiról lenne szó, akkor az minket, kisebbségben élő magyarokat mélyen megsértene. Mi igyekszünk megtanulni az államnyelvet, illetve elsajátíttatni azt a gyermekeinkkel, de véleményem szerint Kárpátalján, ahol sohasem voltak nemzetiségi konfliktusok, nem kellene ilyen provokációkkal veszélyeztetni a nemzetek közötti normális kapcsolatokat.

– Ukrajna Alkotmányának 1. cikkelye szerint Ukrajna szuverén, független, demokratikus, szociális, jogállam, a jogállamiság pedig azt jelenti, hogy az államhatalom az egyénekkel és azok közösségeivel való kapcsolatát a jogra alapozza, s annak megfelelően gyakorolja – magyarázza Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke. – Jogállamban a jog korlátozza a hatalmat, s hogy egy magyar tannyelvű osztályban szabad-e valamit magyarul kiírni, azt nem egy tanfelügyelő határozza meg, hanem az oktatási és tudományos minisztérium által készített, az állam törvényeivel összhangban álló normatív dokumentum. A nevezett minisztérium által 2000. június 23-án kiadott, máig is érvényben lévő, az I–III. fokozatú általános iskolák által végzett hivatalos ügyintézéséről szóló, 240-es számú rendelet 1.7. pontja szerint a hivatalos dokumentációt teljes egészében az államnyelven kell vezetni, ám ahol kompakt nemzeti kisebbség él, ott az intézményen belüli használatra szánt iratokat az államnyelv mellett az adott nemzetiség nyelvén is kiállíthatják. Eszerint, ha az osztálysarok hivatalos dokumentum lenne, akkor azt ebben az esetben ukránul és magyarul kellene megírni. Csakhogy az említett 240-es számú rendelet tételesen felsorolja, mi tartozik a hivatalos iratok közé, ám nem tünteti fel közöttük az osztálysarkot. Az utóbbi nem számít hivatalos dokumentumnak, tehát a fenti határozat sem vonatkozik rá. Az osztálysarkot azért találták ki, hogy a tanulók – elolvasva azt – tudomást szerezhessenek az órarendről, a diákokra vonatkozó szabályokról, illetve az osztály életét érintő kérdésekről, a születésnapoktól a következő félévre vagy az egész esztendőre tervezett rendezvényekig. Természetes, hogy egy magyar osztályban az anyanyelvünkön írják meg ezeket az információkat.

Szabad-e hát követelni, hogy magyar osztályokban is ukrán nyelven szerkesszék meg az osztálysarkot? Ukrajna Alkotmányának 10. cikkelye kimondja, hogy országunkban az ukrán az államnyelv, ugyanakkor az alaptörvény garantálja az orosz, valamint az állam területén élő többi kisebbség nyelvének a szabad használatát, a fejlődésüket, a védelmüket. Az Alkotmány mellett pedig az Ukrajna állami szuverenitásáról, az Ukrajna nemzetiségi kisebbségeiről, az oktatásról, az óvodai oktatásról, az általános iskolai oktatásról, az órán kívüli foglalkozásokról, a szakmai-technikai oktatásról, a felsőoktatásról, A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikációjáról szóló törvények is garantálják ezeket a jogokat. A nemzeti kisebbségek szabad nyelvhasználatának a korlátozása vagy ennek kísérlete viszont törvénysértő cselekedet...– fejezte be mondandóját az ügyben Barta József.

Mit fűzhet hozzá a cikkíró az elhangzottakhoz? Talán csak annyit: jó lenne, ha nemzetrészünk minden tagja, köztük a magyar vagy kéttannyelvű iskolák magyar tanárai, de legfőképpen minden iskolai vezető is mindannyian nemcsak a nyelvi közösség részei lennének, hanem erős nemzeti öntudattal is rendelkeznének, nemzetben gondolkodnának, tisztában lennének a jogainkkal, és senki sem hagyná megfélemlíteni magát az ukrán nacionalisták, jelen esetben egy soviniszta tanfelügyelő által. Csak az a szolga, aki belenyugszik a szolgaságba, míg a magát független egyéniségnek tartó ember kiáll az igazáért. Aki nem meri vállalni a harcot, az egészen bizonyosan rab marad, ám ha küzdünk, győzhetünk is.

Lajos Mihály