Készül a Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködési program

Kovács Miklós: Meg kell találni a határon túli magyarsággal való együttműködés lehetőségét

2011. október 7., 10:00 , 560. szám

Október végére elkészülhet a Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködések programjának végleges szövege – közölte Ángyán József, a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára múlt szerdán. A konzultációsorozat második fórumán Kárpátaljáról részt vett Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Őr Hidi László nagydobronyi és Gál István verbőci gazdálkodók, valamint Oroszi József nevetlenfalui polgármester, a Magyar Állatorvosok Világszervezete Kárpátaljai Tagozatának képviseletében.

Ángyán József a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a program néhány eleme már jövő évtől működik, és megkezdődik a többi elem részleteinek kidolgozása. Az első lépés a közös stratégia, a közös értékek megfogalmazása a vidék- és mezőgazdaságfejlesztésben. Az államtitkár jelezte azt is, hogy a tervek szerint a magyar kormány az év végéig megállapodást ír alá a határon túli magyar szervezetek és gazda érdekképviseletek vezetőivel.

Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a kormányzat Magyarország és a határon túli magyarok együttműködésének fontos fejezetéhez érkezett el, amikor megkezdte az ágazati, szakpolitikai együttműködéseket előkészíteni. Kifejtette, a Kárpát-medence nemcsak egy természetföldrajzi egység, hanem egységes agrár- és élelmiszervilágot is képez, az egységes szemléletnek tükröződnie kell az ágazati politikákban is.

„A határon túli magyarok, a határon túli mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek részei a magyar mezőgazdaságnak” – fogalmazott az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar–magyar együttműködést jól ki kell egészítenie a szomszédsági kooperációnak is. A közép-európai régió együttműködése nagy hatással lehet a mezőgazdaság jövőjére – vélekedett.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke azt mondta, hogy bár Ukrajna nem uniós ország, meg kell találni a kárpátaljai magyarsággal való együttműködés lehetőségeit.

Őr Hidi László emlékeztetett: 2014-ben várhatóan megszűnik, illetve jelentős mértékben csökken az Európai Unióban az agrártámogatás, ezért a Kárpát-medencei magyar gazdaszervezeteknek igyekezniük kell kidolgozni egy olyan közös stratégiát, amellyel unikumként jeleníthetik meg az EU-s piacokon a régió mezőgazdasági termékeit, miáltal biztosítani lehet az ágazat fennmaradását. A fórumnak ezenkívül fontos feladata a gazdaszervezetek közötti kapcsolatok kiépítése, egymás megismerése és segítése, hangsúlyozta a szakember.

(szcs/MTI)