Az Európai Unió lemondta Janukovics brüsszeli látogatását

Az ukrán államfő utazott volna

2011. október 21., 10:00 , 562. szám

Az Európai Unió lemondta Viktor Janukovics ukrán államfő október 20-ra tervezett brüsszeli látogatását. Az ok egyértelműen a Timosenko-perben hozott elmarasztaló bírósági ítélet.

„Döntés született a látogatás elhalasztásáról egy a kétoldalú kapcsolataink szempontjából kedvezőbb időpontra” – erősítette meg a hírt az európai diplomaták szokásos bikkfanyelvén Pia Hansen, az Európai Bizottság hivatalos képviselője a France Press tudósítása szerint.

A találkozót „későbbi alkalomra halasztották, amikor a feltételek alkalmasabbak lesznek haladás elérésére a kétoldalú viszonyban” – fogalmazott Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője, akit az MTI idéz. Mint hozzátette, az EU részéről a Janukovics-látogatás lemondása azt célozta, hogy nyomatékosítsák Ukrajnának: „Előre kell lépnie a jogállamiság biztosítása és az igazságszolgáltatás függetlensége terén.”

Az ukrán államfő Herman Van Rompuyjel, az uniós országok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével, valamint José Manuel Barrosóval, a legfőbb uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, az Európai Bizottság elnökével folytatott volna megbeszélést.

Az EU részéről azonban korábban éles bírálatot váltott ki, hogy Kijevben nemrég első fokon hét év börtönbüntetésre ítélték Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt, az ellenzéki Batykivscsina – BJUT vezérét. Brüsszel szerint az ítélet mögött politikai motiváció mutatható ki.

Mint arról lapunk is beszámolt, Timosenkót arra hivatkozva ítélték el, hogy 2009-ben kormányfőként hivatali visszaélést követett el, amikor olyan gázmegállapodást kötött Moszkvával, ami mintegy 1,5 milliárd dollár kárt okozott Ukrajnának. Az ítélet még nem jogerős, az ellenzéki politikus élt a fellebbezés jogával. Az első fokú verdikt nyilvánosságra hozatala után mind az EU, mind a NATO utalt arra az elvárásra, hogy a jogorvoslati szakaszban végre tartsák be a tisztességes eljárás szabályait. Az EU-országok külügyminiszterei kifejezetten követelték, hogy Timosenkót a fellebbezési eljárás elhúzódására hivatkozva se fosszák meg a jövőre esedékes parlamenti választásokon való indulás lehetőségétől. Az unióban egyértelműen úgy látják ugyanis: ha ezt a kijevi hatóságok megteszik, akkor az „füstölgő pisztoly” lesz a kezükben – annak bizonyítéka, hogy a per és az ítélet célja valójában Timosenko eltávolítása a politikai életből.

Az EU és Ukrajna szabadkereskedelmi megállapodásról folytat egymással tárgyalásokat, de uniós részről világossá tették, hogy ha Ukrajnában a Timosenko-ügyben nem érvényesülnének a jogállamiság követelményei, akkor azt „megsínylenék” a kétoldalú kapcsolatok, magyarán: Kijev keresztet vethetne a szabadkereskedelemre.

Korábban Janukovics külföldi újságíróknak azt mondta, hogy csütörtökön az EU-hoz fűződő viszony hűvösebbre fordulása ellenére is Brüsszelbe szándékozik utazni.

(szcs/MTI)