2011. november 4.

,,...Vidámíts meg minket..., Láttassék meg a te műved..., ... és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk...” Zsolt. 90:15-17.

A mai igét nem mi választottuk, hanem az ige választott bennünket, amint bibliaolvasó kalauzunk mint egyik ószövetségi igeszakaszt, a 90. zsoltárt ajánlja napi igeolvasmányként.

Számunkra, reformátusoknak a 150 zsoltár közül ez a legismertebb, melyet a szív zsoltárának is lehet nevezni, ahogy fogalmaz is róla egy nagy igehirdető. Költői szempontból pedig alighanem a legnagyobb az egész gyűjteményben. A benne változó érzelmek fensége és az egésznek roppant lendülete, Isten és ember, az Örökkévaló és a mulandó ellentétében feszül és simul ki, mint az a teremtett, megváltott és megdicsőített emberen visszatükröződik.

1. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, amelyekben gonoszt láttunk. Nekünk, magyar embereknek, csak a 20. sz. hány esztendeje sorakozik a történelem lapjain, amelyekben nyomorogtunk és gonoszt láttunk? A zsoltáríróval mi is igényeljük és kérjük a mindenség Urát, hogy vidámítson meg minket, ,,sírva vigadó” magyarokat az esztendőkhöz képest, amint Kölcseyvel is kérni szoktuk a ,,víg esztendőt”.

2. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon és a te dicsőséged azoknak fiain. Tóth Árpád egyik szép versében arról ír, hogy egy szobrász hányszor veszi elő a vésőt és a kalapácsot, míglen a kész művet ,,oszlopos csarnokába” helyezi. Isten minket is formál és alakít, egyénileg és közösségileg egyaránt. Nagy az ellenállás bennünk is, mert nem akarunk Isten kívánsága szerint alakulni, de ellentétek feszülnek az emberek között is, mert nem akarunk egymáshoz igazodni, és ez kihat az utódokra is. Lám a zsoltáros igényli Isten tökéletes munkáját rajta és utódain is. Krisztusban a teremtés és megváltás munkáját.

3. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá. Az előbbi gondolat olyan perspektíva, amely túl ér a halál korlátozta láthatáron, s e jövőbe látó síkon kéri Isten dicsőségének feltetszését fiainak fiain is, ugyanakkor nem feledkezik meg a jelen, mindennapi életünkről sem, s kéri, hogy kezeink munkáján is látszódjék meg az ő jókedve és állandósága, mint az örökkévalóság visszfénye. Mindaddig, míg az örök életben elérjük és betöltjük célunkat, amiért Isten teremtett, mindaddig idelenn éljük és énekeljük: „Te benned bíztunk eleitől fogva.”

Józan Lajos huszti református lelkipásztor