Mezőgecse kátyút töm

Útjavítás önerőből

2011. november 18., 09:00 , 566. szám

Mezőgecsében a helyi közösség látott hozzá a járhatatlan főút javításához, miután sem a megye, sem a járás nem utalt ki pénzt az évek óta katasztrofális állapotban lévő út javításához, melyen már-már lehetetlen közlekedni, holott a településen rendszeresen tartanak nagyszabású rendezvényeket, rengeteg turista látogat ide, és a helyi lakosok is szeretnének normális körülmények között közlekedni.

Mester András polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a falu lakosságának elege lett a megyei és a járási útkarbantartó-vállalat és a hatalom ígérgetéseiből az utoljára 2006-ban „foldozott” út javítását illetően. Ma már ott tartunk – mondja, hogy a taxik sem jönnek ki a településre hívásra, és az autóbuszjáratok is inkább Macsola felé járnak, elkerülve Mezőgecsét.

Október végén, miután a megyei közútfenntartó-vállalatnál a polgármester érdeklődésére közölték, hogy idén már nem fogják javítani az utat Mezőgecsében, a falu közössége úgy döntött, hogy mintegy három kilométeres szakaszon saját erőből, közadakozásból valósítja meg a főút javítását, hiszen az autóval és egyéb közlekedési eszközökkel közlekedőknek évente tetemes összeget kell kiadniuk a gödrökkel tarkított út miatt a futóműben keletkezett károk javítására. A személygépkocsikkal, teherautókkal és traktorokkal rendelkező lakosok 50 hrivnyát adtak be az aszfalt megvásárlásába, egyes vállalkozók pedig biztosították egy-egy teherautónyi aszfalt vásárlásának fedezetét. Reményei szerint három teherautónyi aszfaltot tudnak így vásárolni, ami talán elegendő lesz arra, hogy a központról Nagybakta felé vezető főúton elvégezzék a kátyúzást, és végre viszonylag járható úton tudjanak eljutni a helybéliek Beregszászba és a környező településekre. Mester András elmondta, hogy akciójukkal az illetékesek figyelmét is szeretnék felhívni a közutak áldatlan állapotára. A november 4-én megkezdett útjavítási munkálatokban mintegy 100 helyi lakos vesz részt.

Baráth József