Petra, a romváros

Az építészet remekei

Petra (görögül: „szikla”, arab neve: البتراء, al-Butrá) romváros Jordániában. Sokáig csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, egészen addig, mígnem 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező ismét rátalált.

Köves-Arábiában, a Holt-tenger és az Akabai-öböl között, Ammántól 190 kilométerre délre emelkedik Dzsebel el-Hubsza homokkő sziklákból álló gyűrűje, amelyet a Vádi Músza („Mózes völgye”) és egy kis patak szel át. Ebben az elszigetelt, nehezen megközelíthető sziklafalaktól bezárt völgyben két ősi karavánút keresztezte egymást: az egyik észak-déli irányban haladt Damaszkuszból, illetve Dél-Arábiából (Tömjénút), a másik kelet-nyugati irányban a Perzsa-öbölből, illetve Egyiptomból.

Védett fekvése és jó vízellátottsága révén egy mesterséges oázis épült itt – Petra. A település a Kr. e. 5. és a Kr. u. 3. század között fontos kereskedelmi csomópont volt. A városba vezető mély és szűk Szik szurdok – 1600 méter hosszú, egyes helyeken mindössze 2 méter széles, meredek falai pedig 80-90 méter magasak – kiváló védelmet biztosított. A sziklák között fakadó patak vize az életet biztosította.

Petra Kr. e. 200 és Kr. u. 100 között élte virágkorát. A fővárosban – a sivatagi nomád népek szokásainak továbbfejlesztésével, egyedi építészeti stílust teremtve – a nabateusok a kőfalakból faragták ki elegáns, monumentális épületeiket, templomaikat, fürdőiket, lakóházaikat és sírboltjaikat. Tökélyre fejlesztették fazekas, kőfaragó és ciszternaépítő tudományukat. A sziklák között fakadó patak vizét ötletes felszíni és föld alatti csatornákból és víztározókból álló rendszerrel vezették a városba, hogy a rendelkezésre álló víz minden cseppjét megőrizzék.

A város felvirágzásával a politikai hatalom is megszilárdult, I. Aretász uralkodása alatt Kr. e. 168-tól stabil királyság alakult ki. A király és utódai sikeresen ellenálltak mind a Babiloni Birodalom helyén alapított Szeleukida Királyság, mind pedig az alexandriai központú ptolemaida uralkodók sorozatos hódító támadásainak. A nabateusok birodalma III. Aretász Philhellén uralkodása (Kr. e. 87–62) idején érte el legnagyobb kiterjedését: meghódította Damaszkuszt, majd belekeveredett a Júdea uralásáért folyó hatalmi harcba, amelynek következményeként elfoglalta Jeruzsálemet. További hódító terveit azonban Róma terjeszkedése megállította.

A Római Birodalom Kr. e. 64-ben hatalma alá vonta a Szeleukida Királyság szíriai maradékát és Júdeát, Kr. e. 63-ban Pompeius megbízásából az ifjabbik Marcus Aemilius Scaurus visszafoglalta Jeruzsálemet III. Aretásztól, majd megtámadva a nabateusok földjét egészen Petráig nyomult előre. Megkísérelték elfoglalni a várost, de kudarcot vallottak. Aretász halála után a nabateusok 400 talentum ezüsttel váltották meg területeiket. Róma vazallusává lettek, de belső autonómiájukat és függetlenségüket még közel 200 éven át megőrizték.

Petra gazdagodása és fejlődése az 1. század végéig folytatódott; IV. Aretász (8–40) uralkodása idején épült a Főtemplom (Kaszr Bint el-Faraún – „a fáraó lányának erődje” vagy röviden Kaszr el-Bint – „a lány erődje”) a városközpont legimpozánsabb épülete. Ekkoriban a városnak mintegy 20-30 ezer lakosa lehetett.

A város lassú hanyatlásának első jelei IV. Aretász elődje, I. Malikhosz (Kr. e. 59–30) uralkodása idején jelentkeztek. Ekkor, a római hódítás hatásaként új, Petrától északra eső karavánutak nyíltak meg, és élénkülni kezdett a szárazföldi szállítással szemben alternatívát jelentő tengeri forgalom. Az utolsó nabateus király II. Rabel (70–106) elhagyta Petrát és birodalma északi nagyvárosába, a mai Szíria területén fekvő Bostrába tette át székhelyét, de gazdasági befolyását már nem tudta megerősíteni. 106-ban Traianus császár végleg meghódította a nabateus királyságot és Szíria kormányzója, Cornelius Palma fennhatósága alatt Arabia Petraea néven provinciájává tette.

A 7. századi iszlám terjeszkedés során az arab hódítók 663-ban elűzték a városlakókat, és Petra egykor ragyogó építményeinek jelentős részét lerombolták. A keresztes háborúk idején, 1099 és 1291 között még stratégiai szerepet töltött be, de a Jeruzsálemi Királyság elfoglalása után elnéptelenedett.

A keresztes háborúk után az 1800-as évek elejéig egyetlen európai sem jutott el Petrába. 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező és arabista volt az első, aki a csaknem feledésbe merült várost újra ismertté tette. Több mint 100 évvel később, 1916-ban, az első világháború alatt a brit katonai érdekek szolgálatában itt harcoló Arábiai Lawrence (Thomas Edward Lawrence) látogatott el ismét Petrába. Petra régészeti feltárása az 1920-as években vette kezdetét. Valamivel később a turisták előtt is megnyílt a lehetőség a romváros látogatására.

A nabateusok többistenhívők voltak; az arab területek iszlám előtti hitvilágában is megjelenő pogány isteneket és istennőket tisztelték, továbbá néhány istenné nyilvánított uralkodójukat. Például a „Kolostor” (ed-Dejr) romjainak falán talált feliratok tanúsága szerint I. Obodas nabateus királyt népe halála után istenné avatta, és tiszteletére építette meg a Kr. e. 1. században (?) ezt az impozáns sírtemplomot.

A Vádi Músza („Mózes völgye”) varázslatos természeti környezete és az emberi kéz alkotásai harmonikusan olvadnak össze. A Biblia szerint Mózes itt fakasztott vizet a sziklából a szomjazó zsidóknak, akik a Kánaán felé tartottak. A völgy homokkőből épül fel, a sziklában található ásványi anyagok a kőzet felületén kioldódnak és különböző színűre festik. A domináns rózsaszín, vöröses színt a vas, a sárgát a kén, a zöldet a réz, a fehéret az agyag, a szürkét és feketét a magnézium váltja ki. Ott, ahol a sziklás völgy kiszélesedik, 34 monumentális és 600 egyszerűbb sírt, továbbá sziklába vájt lakóházakat és oszlopos szabadtéri szentélyeket, áldozati helyeket alakítottak ki.

A városban mintegy 800 történelmi emlékmű van. Ezek az építmények nabateus, görög és római stílusjegyeket viselnek magukon. A három kultúra stílusjegyei gyakran keverednek, vagy együttesen jelennek meg, néha egyetlen építményen belül is. A csodálatos emlékmű, az Obeliszk Sír például tökéletes példája a stílusok művészi összehangolásának a Kelet és a Nyugat között.

A Szik szurdok végénél áll a leghíresebb petrai építmény, a 40 méter magas, 25 méter széles hellenisztikus stílusú Haznet al-Faraún, azaz a „Fáraó kincstára” impozáns, színpadi díszletre emlékeztető homlokzata. A sziklafalba vájt gigantikus fülkébe illeszkedő kétszintes homlokzatot Alexandriából eredő építészeti elemek, faragványok és frízek díszítik. A falakon görög mitológiai jeleneteket ábrázoló féldomborművek láthatók. Az alsó szint hatoszlopos portikuszát oromzat koronázza. A felső szint középső, kúp alakú tholosza tetején egy urna áll, az oldalsó elemek tört oromzatot formáznak. A teljes építmény nagyszerű állapotban maradt fenn, kivéve az urnát, amely szétesett, amikor a beduinok – abban a reményben, hogy megszerezhetik a fáraó elrejtettnek vélt kincsét – rálőttek.

A Haznet al-Faraúnt elhagyva, a városközpont felé vezető úton, közvetlenül a Színház előtt, az út bal oldalán található a „Homlokzatok utcája”. Ezen a helyen több mint 40 nabateus sír található egymás mellett és felett. A káprázatos oromzatok az asszír építészet jellegzetes példái.

A megkapóan időmarta Színházat a nabateusok (és nem a rómaiak) vájták ki a hegyoldalból 2000 évvel ezelőtt. Építése során sok korábbi sírkamrát és természetes üreget vágtak keresztül. A 45 soros nézőtéren eredetileg 3000 ember fért el. A rómaiak nem sokkal Petra 106-os elfoglalása után helyreállították a színházat. A kibővített nézőtéren a város lakosságának majd 30%-a (kb. 8000 fő) elfért. A 363-as földrengésben a színház súlyosan megrongálódott. Az épület egy részét lebontották, és köveit felhasználták a város más részeinek helyreállításához.

Petra gazdagságát leghatásosabban a sírok sziklába vágott homlokzatainak nagyszerűsége hirdeti. Egymás mellett láthatjuk itt az Asszír, a Babiloni és a Római Birodalom építészetének stílusjegyeit. A legpompásabbak közé tartozik a hat Királysír („Uneisu-sír”, Urna-sír”, „Selyem-sír”, „Korinthoszi sír”, „Palota-sír”, „Sextius Florentinus sírja” ) csoportja.

Petra azonban nem csupán a nagyszabású sírok városa volt, központjának szűk utcái mentén valaha százával sorakoztak a kicsiny, lapos tetejű üzletek és lakóházak. Ezek ugyan rég elporladtak, a régészek mégis meg tudták határozni néhány fontosabb középület helyét. A város egykori központjának, a szent kerületnek – amelyet eredetileg ajtókkal zártak le – legimpozánsabb épülete a Kaszr el-Bint Faraún főtemplom volt, amelyet a nabateusok főistenei Dusára és al-Uzza tiszteletére emeltek az I. században. Széles lépcsősor vezetett az előcsarnok márványoszlopaihoz; vakolt belső falait visszafogott festéssel díszítették. Mai elnevezését („a fáraó lányának erődje”) a beduinoktól kapta.

Petra központjától északnyugatra, egy domb tetején, ahová a sziklából kifaragott lépcsőn juthatunk fel, emelkedik az úgynevezett „Kolostor” (ed-Dejr), amelynek homlokzata 47 méter széles és 40 méter magas. A Kr. u. II. századi épület belső tere egyetlen négyszögletes, teljesen dísztelen helyiségből áll, amelyet egy fülke zár le. Fő nevezetességei a homokkő falak színes csíkjai, amelyek a felületet mintás selyemkelméhez teszik hasonlóvá. Egyes kutatók szerint a 106-ban elhunyt nabateus király, II. Rabbel sírja lehetett, majd a középkorban szerzetesek, később remeték foglalták el. A sziklák külső oldalára épített régi lakóházakat elpusztították a földrengések és az erózió.

Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek egyike. 2007. július 7-én A világ hét új csodája közé választották.