Keresztyén orvosok találkozója Nagydobronyban

2011. december 2., 09:00 , 568. szám

A hagyományoknak megfelelően az idén is az első adventi vasárnapot közvetlenül megelőző szombaton találkoztak egymással a különböző vallási felekezetekhez tartozó kárpátaljai orvosok Nagydobronyban, az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban. Itt került sor a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesületének évzáró és egyben tisztújító közgyűlésére.

Az egyesület elnöki tisztségét az 1993-as megalakulás óta ellátó dr. Oroszi Pál köszöntötte a több mint félszáz egybegyűltet, és annak a reményének adott hangot, hogy a szép számban érkezett kollégák a mai alkalommal is épülhetnek a hitben, lelki erőt meríthetnek az embert próbáló hivatásuk, küldetésük betöltéséhez. A díszes adventi koszorú első gyertyáját az idén is a leánygyermekeknek otthont adó intézmény két lakója gyújtotta meg.

Elsőként Szűcs Viktor batári görög katolikus parochus, majd Taracközi Gerzson munkácsi református lelkipásztor tartott előadás-igehirdetést az isteni szeretetről, az orvosok felelősségteljes szerepvállalásáról, a karácsony eljöveteléhez vezető adventi időszak áldásos beteljesüléséről. Majd kérdések és hozzászólások hangzottak el a tanulságos igehirdetésekkel kapcsolatban.

Dr. Oroszi Pál elnöki beszámolót tartott az egyesület közel két évtizedes munkájáról, szó volt a mintegy 100 főt kitevő taglétszámról, egyéb aktuális témákról. Legfőbb feladatként azt említette, hogy meg kell találni és be kell vonni az egyesület munkájába azokat a fiatal keresztyén orvosokat, akik révén a jövőben is hitbéli lelkiséggel és eredményesen működhet majd a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesülete.

A résztvevők egyhangúlag ismét dr. Oroszi Pálnak szavaztak bizalmat az elnöki tisztségre, akinek a munkáját titkárként továbbra is dr. Vaczkó László segíti majd. A regionális szempontok szerint megválasztott négy elnökhelyettes Jurij Demjan, Szabó Miklós, Vaczkó Emília és Jakab Lajos lett, míg az ellenőrző bizottság élére Blinda Ivánt választották.

A konferenciát követően a gyermekotthon lakói szívmelengető verses, zenés, táncos előadással kedveskedtek a vendégeknek, majd dr. Vaczkó László köszönte meg az otthon vezetőjének, Katkó Lászlónak a szívélyes vendéglátást, és a hagyományoknak megfelelően természetesen az idén is a gyermekotthon számára ajánlották fel a tagsági díjakból és személyes felajánlásokból befolyt pénzösszeget.

A rendezvény közös imádsággal és ebéddel ért véget.

(tamási)