Parázs pontosztozkodás az évzáró derbiken

Kézilabda

2011. december 30., 09:00 , 572. szám

A korábbi hagyományokhoz hasonlóan az idei évzárót, tehát az ünnepek közötti időszakot sem töltötte tétlenséggel az Ungvári Kárpáti. Az ukrán Szuperligában éllovas pozícióban telelő női kéziseink – az elitmezőny többi öt csapatához hasonlóan – bajnoki mérkőzésekkel búcsúztatták a 2011-es esztendőt.

Bár a hat lejátszott találkozó ádáz csatákat hozott, kis túlzással azt lehet mondani, hogy a csapatok ,,megegyeztek” a békés pontosztozkodásban, hiszen összességében mind a három párharc eldöntetlenül ért véget.

Kezdjük a forduló rangadójának joggal kikiáltott Podatkovij Universzitet Irpeny – Ungvári Kárpáti csatával, hiszen ha a tabella első két helyén álló csapat Brovariban lejátszott találkozóit megnyerték volna a hazaiak, testközelbe kerülhettek volna az éllovashoz. Az első meccsen 30-26 arányú hazai győzelem született, ami egyben a Kárpáti első vereségét jelentette a most folyó bajnokságban. Szerencsére a másnapi visszavágóra összeszedték magukat a sérülésekkel is sújtott Petrovszkij lányok, és az előző napinál is szorosabb párharcban 24-23-ra nyerve, visszavágtak legnagyobb riválisuknak.

A most folyó bajnokságban eddig mindössze egyetlen győzelmet jegyző Halicsanka Lviv a címvédőhöz nem méltó eredményekkel kirukkoló Szparta Krivij Rihet látta vendégül és már az első napon közel volt (30-31) a meglepetéshez. Másnap már nem volt kegyelem a Szparta számára, a lembergiek – időközönként iskolajátékkal – 30-23-ra nyertek. A harmadik párharcban is megosztoztak a pontokon az abban részt vevő ellenfelek: Dnyiprjanka Herszon – Szpartak Kijev 22-24, ill. 31-26.

A bajnoki tabellát 20 ponttal vezető Kárpáti mögött a két mérkőzéssel kevesebbet játszó irpenyiek 12 ponttal kezdhetik a második helyről az évet, csakúgy mint az ugyancsak 12 ponttal harmadik Szpartak Kijev. A címvédő Szparta 8 ponttal mindössze a negyedik.

A következő fordulóban – január 20-án és 21-én az Ungvári Kárpáti a megyeszékhelyen lévő Junyiszty sportcsarnokban győzelmi esélyekkel látja vendégül a 6 pontjával ötödik Dnyiprjankát.

(tamási)