Ez várható 2012-ben

2012. január 6., 09:00 , 573. szám

Idén bedőlhet az euró, októberben parlamenti választásokat tartanak Ukrajnában. Összeállításunkban az előttünk álló esztendő várhatóan legemlékezetesebb eseményei közül vettünk sorra néhányat.

Itthon

Földkérdés. Az év végéig marad a termőföld eladására vonatkozó moratórium. Mint emlékezetes, a még 2002-ben meghirdetett moratóriumot tavaly december 20-án Viktor Janukovics államfő és a kormány az előzetes ígéretek ellenére további egy évvel 2013. január 1-jéig hosszabbította meg. Szakértők szerint a moratórium meghosszabbításáról hozott döntésnek nincs gazdasági alapja.

Gázár. Bár az orosz és az ukrán kormány kölcsönösen bizalmatlan, idén meg kell születnie a megállapodásnak az orosz földgáz új áráról Ukrajna számára. Megfigyelők szerint, amennyiben Ukrajna belép az Oroszország, Kazahsztán és Belarusz által létrehozott Vámunióba, illetve létrehozzák az ukrajnai gázvezetékek működtetésére az oroszokkal közös gázkonzorciumot, Oroszország beleegyezik az ukránok által eleddig hiába követelt ezer köbméterenkénti 250 dolláros gázárba a jelenlegi 415 dolláros helyett. Ezáltal Ukrajna a fogyasztói gázár radikális emelése nélkül folytathatja a tárgyalásokat az IMF-fel a készenléti hitel következő részletének folyósításáról, ami jelen helyzet szerint szinte az egyetlen lehetséges módja az államcsőd elkerülésének, a hrivnya devalválódásának.

Labdarúgó-Eb. Júniusban rendezik meg a lengyel–ukrán közös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságot. Ukrajna rendező országként automatikusan résztvevője a tornának, azaz a válogatottnak nem kellett selejtező mérkőzéseket vívnia a kijutásért. A sorsolás szeszélye folytán az ukrán együttes Franciaországgal, Svédországgal és Angliával került egy csoportba az Eb-n. Várhatóan hónapokig vitatjuk majd még, mire lehet képes ebben az erős kvartettben az ukrán tizenegy, amely immár két éve nem játszott tétmeccset.

Timosenko-ügy. Megszületik a végleges ítélet a Julija Timosenko volt kormányfő ellen indított büntetőügyekben. Elemzők szerint még ha a legelső, tehát az orosz gázszerződések kapcsán hozott ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága meg is semmisíti, a többiben folytatódni fog az eljárás, s ítélet várhatóan csak valamikor a szeptemberben induló választási kampány előtt születhet, azaz Julija Timosenko szinte bizonyosan nem indulhat majd az októberi parlamenti választásokon.

Parlamenti választások. Az év legfontosabb belpolitikai eseményére október 28-án kerül sor, azonban az egész esztendőt az előcsatározások határozzák majd meg. A kampány történéseit nehéz megjósolni, de megfigyelők szerint a választásoknak mindössze három végkimenetele lehetséges. Az első esetben a jelenlegi hatalompártnak, a Régiók Pártjának (PR) a választásokig sikerül növelnie népszerűségét, s megszerezni a kormányalakításhoz szükséges legalább 226 parlamenti mandátumot. A második esetben a hatalompárt népszerűsége nem éri el a kellő szintet, de az adminreszursz bevetésével és az egyéb ilyenkor megszokott technikákkal sikerül produkálni az önálló kormányalakításhoz szükséges választási eredményt. A harmadik lehetséges esetben a PR nem szerzi meg a szükséges számú szavazatot, azaz alkudozni kényszerül az egyéni képviselőkkel és a többi parlamentbe jutott párttal, ám minden valószínűség szerint így is hatalmon marad egészen a 2015-ös elnökválasztásokig. Kárpátalján a választások legnagyobb kérdése az, hogy lesz-e magyar többségű egyéni választókörzet, amelyben a győzelem esélyével indíthatná el jelöltjét a kárpátaljai magyarság.

Népszámlálás. A tervek szerint 2012-ben népszámlálást tartanak Ukrajnában. Legutóbb 11 évvel ezelőtt, 2001-ben írták össze a lakosságot. A lakosok számán kívül felmérik egyebek mellett a népesség képzettségét, nyelvi, nemzetiségi összetételét, s vizsgálni fogják a migrációs folyamatokat is.

Nagyvilág

Búcsú Obamától? No­vember 6-án újra elnököt választ az Egyesült Államok, s egyáltalán nem biztos, hogy Barack Obamát, a Fehér Ház jelenlegi lakóját újabb négy évre elnökükké választják az amerikaiak. Bár az ország első színes bőrű vezetője teljesítette egyik legfőbb választási ígéretét, s kivonta Irakból az amerikai katonákat, a gazdasági válság hatásai miatt a Nobel-békedíjas államfő népszerűsége jelenleg mindössze 40 százalék körüli.

Putyin visszatér. Ukrajna számára fontosabb a washingtoni történéseknél, hogy március 4-től várhatóan a moszkvai Kremlnek is új – pontosabban: régi-új – lakója lesz Vlagyimir Putyin jelenlegi kormányfő személyében. A hatalomváltás azonban előreláthatóan nem lesz olyan zökkenőmentes, mint amilyennek akárcsak fél évvel ezelőtt is gondoltuk volna. A decemberi parlamenti választások megmutatták, hogy bár a hatalompárt, az Egységes Oroszország megszerezte a többséget a Dumában, a társadalmilag aktív orosz középosztály távolról sem elégedett a jelenlegi hatalom teljesítményével. Putyin népszerűsége sem volt még soha ennyire alacsony, mindössze 36 százalék. Ismerve az orosz valóságot, ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy az ország következő elnökét ne Vlagyimir Putyinnak hívják, előfordulhat azonban, hogy második fordulóra is szükség lesz az elnökválasztáson, amire korábban még nem volt példa.

Az euró sorsa. Európa egy megoldatlan pénzügyi problémát hurcolt át tavalyról az új esztendőbe: idén dől majd el, elegendőek lesznek-e Németország és Franciaország tartalékai a görög, az olasz és a portugál pénzügyi gondok megoldására. A legpesszimistább előrejelzések szerint akár az euró csődjével is végződhet a jelenlegi válság, de még a visszafogottabb elemzők sem zárják ki, hogy nyár közepén megkérhetik a leggyengébb láncszemnek tekintett Görögországot, lépjen ki az eurózónából, s térjen vissza a drachmához.

Olimpia. A következő, sorrendben a XXX. ötkarikás játékokat Londonban rendezik meg július 27. és augusztus 12. között. Az angol főváros számára az idei már a harmadik olimpia lesz, legutóbb 1948-ban láthatta vendégül a világ legjobb sportolóit.

Űrhajózás. Február 7-re tűzték ki a Dragon, az első magánűrhajó felbocsátását, amely egy robotizált „kéz” segítségével csatlakozik majd a nemzetközi űrállomáshoz. 2012 végére tervezik a SpaceShipTwo magánűrhajó első útját utasokkal a fedélzetén az űr alsó határáig, ami a tömeges űrutazások korszakának kezdetét jelentheti. Az űrhajót kifejlesztő társaságnak máris mintegy 400 ügyfele van, akik fejenként 200 ezer dollárért foglaltak jegyet az űrjárműre.

(hk/korrespondent.net/segodnya.ua/hirado.hu/MTI)