Összefogás a fiatalok érdekében

Teleházat avattak Minajban

2012. január 6., 09:00 , 573. szám

A lassan Ungvár kertvárosává váló Minaj korábban magyar falu volt, de sokan elköltöztek, illetve új utcák sora nyílt a településen. Így a 2001-es népszámlálás szerint a 3088 lakosú Minajban 400 fő alá csökkent a magyarok száma, akik közül közel 200-an tagjai a KMKSZ-nek – tudtuk meg Rigó Izabellától, a KMKSZ Minaji Alapszervezetének elnökétől. A faluban nincs magyar iskola, a szovjet időszakban raktárként használt és 1990-ben visszakövetelt görög katolikus templomban sincs már magyar mise, annak ellenére, hogy azt a magyar görög katolikus családok ősei építették 1908-ban, és sokan tevékenyen részt vettek a visszaszerzésében és felújításában is. Minajban a már említett KMKSZ-alapszervezet mellett a református egyház helyi gyülekezete és az általa fenntartott református templom az utolsó magyar intézmény.

Kultúrház és más közösségi helyiség híján a KMKSZ-alapszervezet eddig nem pályázhatott teleházra, de most a református lelkész és a presbitérium döntésének köszönhetően teleházat alakíthattak ki a református parókia épületében, amely a minaji fiatalok mellett a szomszédos Ketergény fiataljai számára is elérhető lesz, hisz az ottani református gyerekek ugyancsak a minaji parókián tanulnak hittant. Hosszú távú célként a KMKSZ-alapszervezet szeretne egy saját helyiségre szert tenni a településen. „De annak is nagyon örülök, hogy van egy ilyen kis helyiség, ami félig-meddig már a miénk is” – hangsúlyozta a teleház hivatalos átadó ünnepségén Rigó Izabella.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszönetet mondott Rigó Izabella és Kertész Viktória alapszervezeti elnököknek a pályázati programban való részvételért, illetve a Minaji Református Egyházközségnek, amiért teret biztosított a teleház számára. „Azt gondolom, szerencsés helyzet állt elő, amikor az akarat találkozott a lehetőséggel” – összegezte beszédét az elnök asszony.

Szimkovics Tibor református lelkész elmondta: „Egyházközségünk vezetősége úgy döntött, hogy támogatja a minaji teleház létrehozását és működtetését, elfogadva a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által felkínált lehetőséget. Annál is inkább, mert gyülekezetünk hitoktatója, Kertész Viktória, a KMKSZ Ketergényi Alapszervezetének elnöke vállalta a felügyeletet. Meggyőződésem, hogy ez a felajánlás részünkről bölcs lépés volt. A településen még nem olyan fejlett az infrastruktúra, hogy mindenkihez eljusson az internet, sőt sok házban nincs számítógép sem, biztos, hogy nagy lesz a kihasználtsága. Bízunk benne, hogy áldássá válik a közösségünk számára.”

Dr. Tarics Zoltán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnöke, az Ungvárt és környékét magába foglaló körzet elnöke is gratulált a pályázó alapszervezeti elnököknek, s mint fogalmazott: „Remélhetőleg nagy haszna lesz ennek a teleháznak itt Minajban. Azt kívánom, hogy használják hasznosan és sokat tanuljanak mellette, általa”.

Badó Zsolt