Elnöki áldás a kárpátaljai hatalompárti képviselőjelöltekre?

2012. január 13., 09:00 , 574. szám

Egyeztették az októberi parlamenti választásokon a kárpátaljai egyéni választókörzetekben a Régiók Pártja (PR) és az Egységes Közép (JeC) színeiben induló jelöltek személyét Viktor Janukovics elnöki adminisztrációjával – jelentette nem hivatalos forrásokra hivatkozva a zakarpattya.net.ua.

Mint arról lapunk is beszámolt (Kárpátalja, 2011. szeptember 23.), a portál korábban jelezte: a két kárpátaljai hatalompárt megállapodott egymással a megye területén kialakítandó hat egyéni választókörzet nem hivatalos felosztásáról a saját jelöltjeik között. Az internetes kiadványnál rámutatnak: a hírt eleve nem tagadták túl nagy meggyőződéssel a régiósok táborában, ám Olekszandr Ledidának, a megye fő régiósának, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökének a Tisza – 1 tévécsatornának adott újév előtti interjúja végérvényesen eloszlatott minden kétséget e tekintetben: „Azt követően, hogy az új választási jogszabályoknak megfelelően ki lesznek alakítva a körzetek, megkezdődnek a politikai tárgyalások ezt vagy azt a jelöltet illetően egyik vagy másik körzetben. De a korábban elért megállapodások – három jelölt az Egységes Középtől, három a Régiók Pártjától – képezik továbbra is az álláspontunkat, ezen nem változtatunk, így indulunk a választásokon” – idézi a politikusnak a tévében elhangzott szavait a zakarpattya.net.ua.

Míg a választókörzetek elosztásának ténye nem volt kétséges, addig a két párt által indítani szándékozott jelöltek személyét illetően nem voltak kizárhatók bizonyos változások, ami be is következett – írja a portál. Íme, így fest a JeC és a PR azon hat jelöltjének névsora, amelyet a zakarpattya.net.ua szerint egyeztettek az elnöki adminisztrációval:

Körzet: Rahói járás, a Técsői járás egy része – Vaszil Petyovka (JeC);

Körzet: a Técsői járás egy része, a Huszti járás, az Ilosvai járás egy része – Pavlo Baloga (JeC);

Körzet: Munkács város, Munkácsi járás – Viktor Baloga (JeC);

Körzet: Nagyszőlősi járás, Beregszászi járás – Ivan Busko (PR);

Körzet: Ungvár, Csap, Ungvári járás – Vaszil Kovacs (PR);

Körzet: Perecsenyi, Nagybereznai, Szolyvai, Volóci, Ökörmezői járások és az Ilosvai járás egy része – Szerhij Mosak (PR).

hk