A tartozás még mindig 120 milliárd

Szovjet takarékbetétek: Kétezer hrivnya a választásokra?

2012. január 20., 09:00 , 575. szám

Újra felcsillant a remény, hogy a Szovjet Takarékbank egykori ukrajnai betétesei visszakapjanak valamit a rendszerváltáskor elértéktelenedett megtakarításaikból.

Fegyir Jarosenko pénzügyminiszter az elmúlt hét végén bejelentette, hogy elrendelte, dolgozzanak ki törvényt az egykori szovjet betétesek kártérítésének menetére. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy a tárcához tavaly eljutott majd 19 ezer állampolgári levél és telefonhívás közül körülbelül minden negyedikben azt tudakolták, mikor szándékozik a pénzügyminisztérium törleszteni a szovjet adósságokat.

A hatóságok még a kilencvenes években ígéretet tettek arra, hogy visszatérítik a takarékbetéteken ragadt lakossági megtakarításokat, 1,05 hrivnyát fizetve minden szovjet rubelért. A törlesztés azonban alig halad, az állam még mindig mintegy 120 milliárd hrivnyával tartozik az embereknek. Összehasonlításképpen: az ukrán függetlenség elmúlt 20 éve során mindössze 10 milliárd hrivnyát fizettek vissza. Ebből a 10 milliárdból hat milliárd Julija Timosenko nevezetes akciójához fűződik, melynek keretében betétenként 1000 hrivnyát térítettek meg a pórul járt embereknek, az összeg fennmaradó részét a 2000-es évek során folyósított egyszeri, betétenkénti 50 hrivnyás kifizetések, illetve az elhunyt betéteseknek utalt temetési segélyek (fejenként 150 hrivnya) tették ki. A törlesztéssel kapcsolatos kifizetések jogcímeit és rendjét jelenleg is törvény szabályozza.

A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a most bejelentett újabb törvényi szabályozás nem egyszeri intézkedéseket tartalmazna, hanem a veszteségek megtérítésének mechanizmusát, s ezáltal hozzájárulhatna a társadalmi feszültség csökkentéséhez – írta a LIGABizneszInform. A jogszabály tartalmazná egyebek mellett, hogy kinek, milyen rendben és mennyit fizetnek majd ki, s talán még határidőket is megszabnak ezzel összefüggésben – teszi hozzá a segodnya.ua. A tárcánál úgy számolnak, hogy a jogszabály március végéig készülhet el, azután nyújthatják be a Legfelsőbb Tanácsnak.

A sajtóban megszólalt szakértők egyetértenek abban, hogy a mostani intézkedés keretében legalább 1000 hrivnyát kell majd kifizetni egy-egy betétesnek, nehogy az ellenzéknek módja legyen a kormány szemére vetni, hogy sajnálja a pénzt az emberektől, miközben Timosenko miniszterelnökként négy évvel korábban még ki tudott fizetni ennyit. A tekintetben viszont már megoszlanak a vélemények, hogy a válság miatt sor kerülhet-e a kifizetésekre a választások előtt. Egyes elemzők szerint túl nagy lesz a kísértés a hatalom számára, hogy a kártérítés révén is szavazókat szerezzen, tehát egy minimális összeget – 1000-2000 hrivnyát – mindenképpen kifizetnek, még ha ehhez újra kell is tervezni a költségvetést. Nem kizárt, teszik hozzá, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokság bevételeit fordítják majd erre a célra, vagy megkurtítják az Euro 2012 előkészítését célzó befektetési programokat, például kevesebbet fordítanak útépítésre.

Abban azonban mindenki egyetért, hogy irreális volna azt várni, hogy az állam képes 1-2 éven belül visszafizetni mind a 120 milliárd hrivnyát. Ezért némelyek szerint az a legvalószínűbb, hogy a tartozás döntő hányadára – az első kis összegű kifizetéseket követően – mondjuk 10-15 éves futamidejű államkötvényeket bocsátanak ki, amiért esetleg kamatot is fizethetnek majd az egykori betéteseknek. Mások ugyanakkor óva intenek attól, hogy az embereknek készpénz helyett állampapírokat kínáljanak, hiszen a lakosság egy jelentős hányada éppen a szovjet takarékbetétek esete miatt máig gyanakvással tekint az értékpapírokra, egy efféle intézkedéssel tehát csak elriasztanák a választókat.

zzz