Az ügyészséghez fordul a KMKSZ az aranybányák miatt
Az ügyészséghez fordul a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a beregszászi aranylelőhelyek felderítésére és feltárására december végén a Kárpátaljai Megyei Tanács által kiadott engedélyek miatt.
Az ügy hátteréről szólva Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke emlékeztetett, hogy a nagymuzsalyi aranybányát működtető cég csődbe ment, hatalmas környezeti károkat okozva a településnek és környékének. Hangsúlyozta, máig megoldatlan több százezer tonnányi meddőhányó sorsa, amelyből az egészségre káros elemeket az eső belemossa a vizekbe, a szél pedig széthordja a környék földjeire, minek következtében a nehézfémek koncentrációja a környéken igen megnőtt.
„Ahelyett, hogy megoldanák ezt az igen jelentős ökológiai problémát, furcsamódon a megyei tanács újabb aranylelőhelyek feltárására adott engedélyt. Ehhez a döntéshez öngyilkos módon a nagymuzsalyi és a nagyberegi községi tanácsok is hozzájárultak, amennyiben előzőleg maguk is igent mondtak az elképzelésre” – mutatott rá Brenzovics László.
Mivel a szóban forgó megyei tanácsi döntések a hatályos jogszabályok és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak megsértésével születtek, a KMKSZ elnöksége legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a szövetség az ügyészséghez fordul jogorvoslatért.
A KMKSZ beadványát alátámasztó érveket ismertetve Brenzovics László kifejtette: „A nagymuzsalyi és nagyberegi községi tanácsok határozataiban, amelyek a megyei tanácsi képviselők rendelkezésére álltak a döntéshozatalkor, nincs meghatározva sem a feltárás pontos helye, sem az e célra kijelölt terület nagysága. Másodsorban a hatályos törvények értelmében az ilyen jellegű döntéseket ökológiai vizsgálatnak kell megelőznie, ami nem történt meg, illetve erre vonatkozó anyagot sem csatoltak a megyei tanácsi határozattervezethez. Végül Ukrajna Magyarországhoz hasonlóan ratifikálta azt a nemzetközi szerződést, amely a határ menti objektumok telepítésére vonatkozik, s amelynek az a lényege, hogy amennyiben a szomszédos országok valamelyike a határ közelében olyan objektum létrehozását tervezi, amelynek hatása átnyúlhat az országhatáron, szükséges a szomszédos állam tájékoztatása, illetve a közös ökológiai vizsgálat. Információink szerint mostanáig ez sem történt még meg.”
szcs