Beregszász: Misztrál koncert a főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Városi Szervezete és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a Misztrál verséneklő együttes koncertjével ünnepelte a magyar kultúra napját. A rendezvény egyben jótékony célt is szolgált, a szervezők felhívására a résztvevők közel hatezer hrivnyával támogatták egy leukémiás kislány gyógykezelését. A koncert nagy sikert aratott, a főiskola Esztergomról elnevezett hatalmas termét megtöltő közönség kétszer is visszatapsolta az együttest. A koncert megszervezését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke elmondta: „1823. január 22-én Kölcsey Ferenc letisztázta a Himnuszt, pontot tett a végére. 1989-ben ez a nap lett a magyar kultúra napja, s Himnuszunk, amely túlélte az évszázadok viharait, bekerült történelmi egyházaink énekeskönyveibe. Büszkék lehetünk rá. Kérek mindenkit, hogy most közösen énekeljük el!”
Tóth István beregszászi magyar főkonzul ünnepi beszédében a 189 éves Himnuszhoz való ragaszkodásunk fontosságát és szerencsés voltát hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: „Aki hittel, átérzéssel énekli vagy hallgatja itt, Kárpátalján a magyar Himnuszt, bizonyos, hogy komolyan eltöpreng az itt élő magyarság, s benne önnön személye sorsán, jövőjén. Aki ilyen, annak bizonyosan fontos hitbéli meggyőződése, az anyanyelve és a kultúrája, s az ezeket ápoló intézményei. A templomai és az iskolái. Úgy gondolja, ezeket védeni szükséges, s ennek érdekében cselekedni is kész. Akkor is, ha a pillanat azt sugallja, a vállalás nem kifizetődő. Ez az állítás persze csalárd. Önmagunk, földi életünk harmonikus megélése csak anyanyelvünkön, saját kultúránkban, hagyományainkban valósítható meg. Aki ennek elvetésére buzdít, nem az igazat mondja.”
Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének elnöke kiemelte: „A múlt kötelez, még a mai nagyon nehéz jelenben is. Ha veszni hagyjuk az iskolarendszerünket, csak idő kérdése – és megszűnik közösségi létünk is. Márpedig hogy ez be ne következzék, ezért mindnyájunknak tennünk kell, mert nem mindegy, hogy a magyar nyelv mellett vagy a magyar nyelv helyett tanuljuk meg az ukrán nyelvet! Leszünk-e elegen mi, kárpátaljai magyarok, akik nemcsak büszkék vagyunk kultúránkra, hanem magánemberként, szülő-nagyszülőként is felvállaljuk a magyar oktatást? Leszünk-e elegen, akik nem adjuk el júdáspénzért a szavazatainkat, akik tudjuk, kik és mikor képviselik becsülettel, következetesen az érdekeinket?”
Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica Kulturális Központ igazgatója arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a magyar kultúra méltatásának alkalmát a szervezők ezúttal egybekötötték Darócki Viktória hatéves leukémiás kislány gyógykezelésének támogatásával. A kislány sorsával mindenki megismerkedhetett a székeken lévő szórólapok elolvasásakor.
A koncert elején a Misztrál együttes egyik tagja, Török Máté elmesélte a közönségnek a Himnusz megzenésítésének humoros történetét, mely szerint 1844-ben a Nemzeti Színház akkori igazgatója bezárta egy szobába Erkel Ferencet, aki nem akart indulni a himnusz megzenésítésére kiírt pályázaton. Így nem tehetett mást, megkomponálta e csodálatos dallamot. Majd jöttek sorban a dalokká alakított versek. Az 1997-ben alakult, több jeles szakmai díjat is elnyert, népszerű Misztrál ezúttal többek között Szabó Lőrinc, Ady Endre, Falu Tamás, Kárpáti Tibor és a Beregszászhoz sok szállal kötődő Dsida Jenő és Szepesi Attila kortárs szegedi költő megzenésített verseit énekelte. Különösen nagy tapsot kapott Thándor Márk Kárpátalja című verse. Az együttes a versek hangulatától függően a magyar és a modern zenei világot is idéző dalokká formálta a magyar irodalom csodálatos költeményeit, amelyek ezáltal sokkal több ember számára váltak befogadható értékké.
A koncertet Kárpátalja és Beregszász város több ismert közszereplője is megtisztelte jelenlétével, ott volt többek között: Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő, Kulin Zoltán, az Ungvári Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettese, az Ungvári Városi Tanács KMKSZ-frakciójának tagja és Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének tiszteletbeli elnöke.
dózsa