Választmányi ülés Nagyszőlősön

2012. február 3., 09:00 , 577. szám

Január 28-án, Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskola dísztermében választmányi ülést tartott a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete, melyen – a napirend elfogadását követően – a megjelentek meghallgatták Barta József elnöki beszámolóját. Az elnök elmondta, hogy a Nagyszőlősi Járási Tanácsban a Régiók Pártja és az Egységes Közép koalíciója nem működik, egyik párt sem rendelkezik olyan többséggel, hogy a többi frakcióval való egyeztetés nélkül irányíthassa a tanács tevékenységét, így a „KMKSZ”–UMP frakciója esetenként a mérleg nyelvét játszhatja e pártok politikai küzdelmében, s mivel mindig egységesen lép fel, ezért kis létszáma ellenére is befolyása van a döntések meghozatalára. Így sikerült megakadályozni, hogy bezárják a magyar tannyelvű Újakli Elemi Iskolát, ami akár első lépése lehetett volna egy, néhány magyarlakta kistelepülést érzékenyen érintő, kisiskola-bezárási sorozatnak.

Örömteli és jelentős fejlemény, hogy a magyar kormány és a KMKSZ megyei szervezete jóvoltából a Nagyszőlősi Középszintű Szervezet és a Nagyszőlősi Városi Alapszervezet új székházba költözött.

Az elnök beszámolt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán való részvételéről, ahol felvetette az ukrán–magyar határ anyaországi oldalára való átkelés nehézségeit, s indítványozta, hogy alakítsanak bizottságot a helyzet felmérésére és a problémák orvoslására. Ugyancsak javasolta, hogy az oktatási-nevelési támogatás keretében részesítsék jutalomban a KMPSZ tanulmányi versenyein jó eredményeket elérő diákokat és felkészítő tanáraikat, ezáltal is hozzájárulva a tehetséggondozáshoz. Ajánlásait jegyzőkönyvbe vették, s remélhetőleg pozitív elbírálásban részesülnek. Majd kitért az elmúlt év során a KMKSZ különböző szintű szervezetei által a Nagyszőlősi járás területén lebonyolított rendezvényekre, s kifejtette: nagyon fontos dolog, hogy minél több rendezvényt bonyolítsanak le a KMKSZ-alapszervezetek, mert ezek kovácsolják össze a közösségeket, s tartják életben a Szövetséget.

Ezt követően a testület döntést hozott a nagyszőlősi járási KMKSZ-alapszervezetek közgyűléseinek, valamint a középszintű szervezet közgyűlésének az időpontjáról. Kudron Katalin, a középszintű szervezet irodavezetője beszámolt a schengeni vízumhoz szükséges támogatói nyilatkozatokkal, illetve a vízumdíjak visszatérítésével kapcsolatos munkáról. Kérte, hogy a kérelmezők a vízumdíjak visszaigénylése érdekében őrizzék meg a befizetésről szóló számlát, ha pedig ez elveszett, kérvényezzék az illetékes banktól a számla újbóli kiállítását. S kifejtette, miszerint az alapszervezetek az elmúlt évben 11 kisösszegű pályázaton, a középszintű szervezet pedig négy nagyobb pályázaton vettek, illetve vett részt, s ezek mindegyike pozitív elbírálásban részesült.

A középszintű szervezet elnöke a közelgő legfelsőbb tanácsi választások kapcsán is informálta a választmányt. Leszögezte: tudatosítani kell a KMKSZ-tagokban, hogy az a kárpátaljai magyar szavazó, aki ukrán pártokra adja le a voksát, rájuk agitál, árt a nemzetnek. A politikában csak az erő számít, ezért minél több választót tudunk megnyerni, minél több szavazatot tudunk felmutatni, annál nagyobb lesz a súlyunk a regionális politikában. Végezetül pedig szó esett a magyar tannyelvű iskolák, óvodák felújítási igényeinek támogatási lehetőségeiről.

Lajos Mihály