Ha a bíró húzza az időt

2012. február 10., 09:00 , 578. szám

„Két éve már, hogy a testvéremet és a barátját letartóztatták. A nyomozás az ügyükben 18 hónapig tartott. Előbb a városi rendőrség nyomozott, majd a megyei. Az ügy anyagai legalább harminc kötetet tesznek ki. Végül tavaly az ügy a bíróság elé került. Legalább egy hónapig tartott, amíg a bíró felolvasta a vádiratot – egy-egy alkalommal úgy 5-6 oldalt haladhatott. Túl vagyunk már vagy húsz tárgyalási napon, de még a hat vádpont egyikét sem tekintették át. Eközben a testvérem változatlanul a vizsgálati fogházban ül. Az volna a kérdésem, hogy van-e valamiféle időkorlátjuk a büntetőpereknek, hiszen a tárgyalás most már több mint egy fél éve tart. Milyen fórumokon lehet panaszt emelni a bíró eljárása, pontosabban a tétlensége miatt?”

– A bíróság eljárását egy büntetőügy tárgyalásakor elsősorban Ukrajna Büntetőjogi Perrendtartási Törvénykönyve (UBPT) szabályozza. Az UBPT 241. paragrafusa értelmében a bíróság elé kerülő ügyet előzetes meghallgatásra kell bocsátani, amelyet legkésőbb 10, összetett ügy esetében legfeljebb 30 napon belül meg kell tartani. Ezt követően kezdődhet az UBPT 256. paragrafusa értelmében a bírósági tárgyalás – legkésőbb 10, összetett ügy esetén legfeljebb 20 nap múlva. A törvények nem határozzák meg a bírósági tárgyalás időtartamát. Minden az adott eset körülményeitől függ.

Amennyiben úgy gondolja, hogy a bíró szándékosan halogatja az ügy érdemi kivizsgálását, s nem a kötelezettségeinek megfelelően jár el, jogában áll a parlamenti képviselőkhöz, a Legfelsőbb Tanács emberi jogi megbízottjához, a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, az igazságügyi miniszterhez, az illetékes bírói tanács elnökéhez, vagy a bírói tanács tagjaihoz fordulni, s kérni, hogy indítsanak ellene fegyelmi eljárást. A polgároknak ezt a jogát Ukrajna Törvénye A bíróságokról 97. paragrafusa biztosítja.

hk