2012. február 17.

2012. február 17., 09:00 , 579. szám

Ki számodra az Isten? Erre a kérdésre kell minden egyes embernek – így neked is – megtalálni a választ, függetlenül attól, hogy melyik egyházhoz, valláshoz tartozol. Előbb-utóbb azoknak is választ kell adniuk, akik talán meg sincsenek keresztelve, vagy ha mégis, távol kerültek és elsodródtak Tőle. Attól az Istentől, aki annak ellenére megteremti az embert, hogy tudja, milyen nagy áldozatot hoz majd értük Fiának kereszthalála által.

Az év folyamán valamennyi ünnepünk arra igyekszik felhívni a figyelmünket, hogy felismerjük: mennyire szeret minket a mi mennyei Atyánk; illetve, hogy az egyes emberek – akiket a szentek közösségében tisztelünk – hogyan tettek tanúságot erről tetteikkel és életükkel. A nagyböjt, melyet jövő héten kezdünk meg, sajátos módon igyekszik ráirányítani tudatunkat a minket szerető Istenre, s alkalmas idő arra, hogy „jó gyümölcsöket teremjünk”.

Az igazi szeretet soha nem várja, hogy mások okozzanak számára örömet, ellenkezőleg, mindig adni akar. Az Isten mindennél többet adott oda értünk: egyszülött Fiát. Mit adsz, ajándékozol te az Istennek, s azoknak, akik körülvesznek téged, azoknak, akikért felelősséggel tartozol, s azoknak akikkel nap nap után kapcsolatban vagy?

Az Isten és a felebarát iránti szeretetet nem lehet szétválasztani. Mindkettő vonatkozásában fontos hangsúlyozni a szavakon, imádságokon túl a konkrét tettek fontosságát. Ennek egyik legszebb, s talán a legnehezebb megnyílvánulása a megbocsátás: „Ha megbocsátjátok az embereknek, hogy vétettek, mennyei Atyátok nektek is megocsát.”(Mt 6, 14). Könyebb erről olvasni és beszélni, mint szívből megtenni. Főleg akkor, ha jogosak a sérelmeink. Jézus mégis félreérthetetlenül és pontosan fogalmaz.

Egyedül valószínűleg képtelenek lennénk rá, de az Istennel minden lehetséges. Ezért alkalmassá kell tennünk magunkat, hogy általunk és bennünk is működjön az Isten. Erre jó a nagyböjt időszaka.

Mielőtt Jézus megkezdi nyilvános működését, 40 napig böjtöl és imádkozik. Előkészül az Atya akaratának véghezviteléhez. Tegyük ugyanezt, csendesedjünk el, halljuk meg az Isten szavát a lelkünkben; imádkozzunk többet, böjtöljünk és végül, ami saját erőnkből talán soha nem sikerülne, a mindenható Isten által teljesül.

Ha fontos az Ő jelenléte az életedben, vagy szeretnéd annak érezni, tegyél érte, hogy jobbá tehessen! Ámen

Ábrány Krisztián