Nőtt a bűncselekmények száma Ungváron

2012. február 17., 09:00 , 579. szám

Ungváron 27 százalékkal több bűncselekményt követtek el 2011-ben, mint egy évvel korábban – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen Ivan Cjoka ezredes, a megyeszékhely rendőrfőnöke értékelte az elmúlt esztendőt.

A rendőrfőnök elmondása szerint a rendőrség ez idő alatt 564 személy ügyét adta át az ügyészségnek vádemelési javaslattal, 633 bűncselekményt derített fel. Ezen belül fény derült a városban elkövetett mind a hét gyilkosság, négy rablótámadás, négy súlyos testi sértés elkövetőjének kilétére is. Az elmúlt esztendőben a városi rendőrségen bűncselekményekkel és egyéb esetekkel kapcsolatban 6213 bejelentést tettek a polgárok.

Az elmúlt esztendőben 829 bűncselekmény maradt felderítetlen, ezen belül 585 lopás – beleértve a betöréseket is –, 38 rablás, 26 bűncselekménynek minősülő garázdaság, 43 szélhámosság és öt esetben közlekedési eszköz törvénytelen használatba vétele. Mint a számokból is kitűnik, problémát jelent a lopások felderítése, holott ezek teszik ki a rendőrség előtt ismertté vált bűncselekmények 71 százalékát.

Az adatok elemzése kimutatta, hogy Ungvár bűnözés által legfertőzöttebb utcái változatlanul a Minaji utca, a Szabadság sugárút, a Mickiewicz, Lehoczky, Hrusevszkij, Zahorszka utcák, valamint a Tihij, Odesszka, Sztancijna utcák környéke. Az utóbbiak a vasút- és autóbuszállomás közelében találhatók, ami lehetővé teszi a bűnözők számára, hogy gyorsan és szinte akadálytalanul elhagyják a bűncselekmény helyszínét. Cjoka elmondása szerint a rendőrség ezért azt tervezi, hogy a szóban forgó utcákon megerősítse a járőrözést és az együttműködést a közlekedésrendészettel.

Az elmúlt esztendőben az ungvári rendőrség 42 körözött személyt fogott el a 92-ből, s 11 eltűntként nyilvántartott tartózkodási helyét állapította meg.

Csökkent ugyanakkor a fiatalkorú bűnözés. A rendőrfőnök szavai szerint tavaly a fiatalkorúak 49 bűncselekményt követtek el, szemben a 2010-ben regisztrált 65 esettel. A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények elemzése kimutatta, hogy azoknál a haszonszerzés motívuma dominál. A tulajdon elleni bűncselekmények többségét a rossz körülmények között élő vagy rosszul funkcionáló családokban nevelkedő fiatalkorúak követik el, hangzott el.

Az ungvári rendőrség az elmúlt esztendőben 54 kábítószerrel összefüggő bűncselekményben folytatott nyomozást, melyek közül 22 esetben törvénytelen kábítószer-előállítás és -értékesítés volt a vád. Felszámoltak három kábítószertanyát, 48 személy ellen büntetőeljárás indult, 54 esetben pedig adminisztratív felelősségre vonásra került sor.

A vizsgált időszakban a rendőrség 155 gazdasági bűncselekményre derített fényt.

(pszv/zakarpattya.net.ua)