Rosszak a fogaink

2012. február 17., 09:00 , 579. szám

A kárpátaljaiak 97,6 százalékának gondjai vannak a fogaival – hangzott el többek között azon a sajtótájékoztatón, amelyre Ungváron került sor a fogorvosok európai napja alkalmából.

Roman Snicer, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal egészségügyi főosztályának vezetője elmondta, hogy Kárpátalja azon régiók közé tartozik, ahol fokozott a kockázata a fogászati problémák kialakulásának. A szakemberek ezt a természetes fluor és jód hiányával magyarázzák – írja a sajtótájékoztatóról beszámoló zakarpattya.net.ua.

Az egészségügyi szakemberek elpanaszolták a fogászati megbetegedések állandóan magas számát a megyében, ezen belül a gyerekeknél is. Így a fogszuvasodás a hatéves gyerekeknek a 87,9 százalékát, a 12 éveseknek a 72,3 százalékát, a felnőtteknek pedig majd 100 százalékát érinti.

Natalija Melnyicsuk az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára egyebek mellett rámutatott: kiderült, hogy a hegyvidéki járásokban, s jellemzően szerényebb körülmények között élő gyerekek fogazata lényegesen jobb állapotban van, mint a városban, jobb módban élő szülőké, akik rendszeresen ápolják a fogaikat. A szakemberek ezért ismételten hangsúlyozták a helyes táplálkozás és fogápolás fontosságát.

(Kárpátalja/zakarpattya.net.ua)