Beregszászban kitúrják a KMKSZ-t március 15. megünnepléséből?

2012. március 2., 09:00 , 581. szám

A lapzártánkkor érkezett információ szerint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), felrúgva a majd másfél évtizedes megállapodást, nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy idén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezze Beregszászban a március 15-i központi ünnepséget.

A KMKSZ és az UMDSZ 1997-ben állapodott meg arról, hogy felváltva rendezik Beregszászban a március 15-i megemlékezést. Később, 2000-ben ehhez a kettőshöz harmadikként csatlakozott a város önkormányzata is. Mióta azonban Beregszász polgármestere Gajdos István, az UMDSZ elnöke lett, a KMKSZ kiszorulni látszik ebből a sajátságos vetésforgóból – mondták el a KMKSZ városi alapszervezeténél. Erre utal szerintük az is, hogy amikor minap Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, s Horkay Sámuel tiszteletbeli alapszervezeti elnök – mindketten városi tanácsi képviselők – benyújtották az önkormányzatnál az ünnepség megrendezésének engedélyezésére vonatkozó kérvényt, Gajdos István polgármester szóban arról tájékoztatta őket, hogy kérelmüket valószínűleg elutasítják, mivel idén az UMDSZ szervezi az eseményt.

A KMKSZ tisztségviselői értetlenül állnak a polgármester válasza előtt, hiszen ebben az esztendőben a KMKSZ lenne a soros a rendezésben. Bocskor László lapunknak elmondta, nem tudják másként magyarázni a történteket, mint hogy az UMDSZ, amely egyébként mindig az összefogás fontosságát hangsúlyozza, valójában még nemzeti ünnepeink méltatásából is ki akarja szorítani a KMKSZ-t Beregszászban.

A beregszászi helyzet azért is szomorú, hiszen Ungváron a KMKSZ a MÉKK-kel már évek óta ugyancsak felváltva szervezi a március 15-i megemlékezést a Petőfi-szobornál, ám ott még soha nem okozott efféle konfliktust a közös ünneplés – jelezték a KMKSZ részéről.

zzz