Svéd elitcsapattal ikszelt a Hoverla

Labdarúgás

2012. március 2., 09:00 , 581. szám

Néhány napos itthonlét után február 24-től ismét Törökországban folytatja felkészülését a tavaszi idényre az Ungvári Hoverla-Zakarpattya. Az ukrán labdarúgás második vonalának második helyezettje március 10-ig tartózkodik Antalyában.

A korábban öt edzőmeccsen öt győzelmet arató ungvári alakulat az első felkészülési találkozóján 2-2-es döntetlenre végzett a svéd élvonal egyik meghatározó együttesének számító Örebróval. A vezetést Muhovikov szerezte meg a 35. percben, amire három perc múlva érkezett az egyenlítő válasz ( a Zaki védelme ezt megelőzően több mint 500 percig nem kapitulált…). A második félidő közepén a korábban csereként beállt Dzsakobija újra az ungváriakat juttatta előnyhöz, ám a skandinávoknak nem sokkal a vége előtt ismét sikerült egyenlíteniük: a 2-2-es döntetlent jelentő találatot az ellenfél a 87. percben szerezte. Összességében a Hoverla közelebb állt a győzelemhez, hiszen a találkozó folyamán Koszirin, Muhovikov és Viter is kecsegtető helyzetben hibázott.

A folytatásban Olekszandr Szevidov csapata egy iráni együttessel meccsel, de a tervek szerint találkozik még az orosz Fakel Voronyezzsel és Szpartak Kosztromával, illetve a tavaly még Európa-ligás lett Metalurgs Liepajával is.

(felvégi)