Akit nőként „fiúsíttattak”, hogy uralkodhasson

Magyarország első királynője

2012. március 9., 09:00 , 582. szám

Ha azt kérdezik, ki volt a történelemben Magyarország első női uralkodója, szinte majdnem mindenki egyöntetűen Mária Teréziára gondol. Azonban már előtte is több mint háromszáz évvel történt precedens arra, hogy Magyarország trónján királynő üljön. Ő volt I. Mária, Nagy Lajos király leánya, akit kortársai latinul királynak (rex) neveztek, mert a „királynőség”, mint egyeduralkodási forma teljesen ismeretlen volt a korszakban. Ahhoz, hogy nő létére elfoglalhassa a trónt, apjának „fiúsíttatni” kellett, így jogilag férfinak számított, ezért is használták rá jogosan a rex (király) megjelölést a regina (királyné, királynő) helyett, amely utóbbi kifejezés elsősorban a király hitvesét jelölte.

Egy kényes kérdés: a nőági öröklés

I. Mária 1371. április 14-én született, a korszak egyik leghatalmasabb uralkodója, Nagy Lajos második leányaként. Nevelését Deméndi László váradi püspök és Tótsolymosi Apród János küküllei főesperes irányította. Apja 1373. június 1-jén feleségül ígérte IV. Károly német-római császár fiának, Zsigmondnak. Az eljegyzést azonban csak évekkel később, 1379 második felében, Nagyszombatban tartották meg. Mária és Zsigmond ugyanis távoli rokonságban álltak egymással, de XI. Gergely pápa 1374. november 24-én mégis engedélyezte a házasságot. Tekintve, hogy Nagy Lajosnak csak leányai születtek, joggal merült fel a kérdés: ki örökli utána a trónt? Fiúörökös ugyan nem volt, de nagy királyunk mégis biztosítani kívánta leányai részére az örökösödést, és ez kivívott tekintélyénél fogva sikerült is. 1374-ben a lengyel nemességgel ismertette el a leányági örökösödést, majd 1379-ben – legidősebb lányának, Katalinnak 1378-ban bekövetkezett halála után – Mária jogát a lengyel trónra.

Uralkodás, zendülés, fogság

Nagy Lajos még életében fiúsította lányát, így halála után a magyar hatalmi elit elfogadta Máriát „rexnek”, azaz királynak. Máriát apja temetése után egy nappal, 1382. szeptember 17-én királlyá választották és Demeter esztergomi érsek megkoronázta. Ezáltal ő lett az első nő, aki a Szent Koronát a fejére tehette. Tizenegy éves korára való tekintettel helyette anyja, Erzsébet irányította a kormányzást régensként, aki döntéseiben Garai Miklós nádorra hagyatkozott. A nádor vezette azt a főúri csoportot, mely a szerintük német és cseh érdekeket szolgáló Zsigmond félreállítását tűzte ki célul. A nőuralmat egyre inkább elvető közvélemény azonban éppen Zsigmondtól várta a helyzet rendezését. A királynők ugyanakkor többször kísérletet tettek a közvélemény – és elsősorban a köznemesség – megnyerésére. Mária 1384. június 22-én megerősítette apja 1351-es törvényeit. 1385. november 8-án egy Budán tartandó országgyűlésre négy-négy választott küldöttet kért a megyéktől, de végül éppen ezen az országgyűlésen mondatták le. Mikor 1384. augusztusában nyilvánosságra került, hogy az udvar tervei szerint I. Mária király férje nem Zsigmond, hanem VI. Károly francia király öccse, Lajos lesz, nyílt polgárháború tört ki. A férj kiválasztása is bizonyítja Erzsébet alkalmatlanságát a kormányzásra. Az 1378. szeptember 20-án bekövetkezett egyházszakadás után a francia király az ellenpápát támogatta. A házasság révén Magyarország ellentétes táborba került a Szentszékkel, a Nápolyi Királysággal és a német-római császári címet viselő Luxemburgokkal is. Az udvar rövidlátó politikájának köszönhetően felbomlott a lengyel–magyar perszonálunió is, amely a korabeli Európa egyik legerősebb hatalma volt. 1383. március 28-án Erzsébet anyakirályné felmentette a lengyeleket Máriának és Zsigmondnak tett esküjük alól, majd 1384. október 15-én Nagy Lajos kisebbik leányát, Hedviget Krakkóban lengyel királlyá (rex) koronázták.

1385 tavaszán, az udvar és a felkelők között Pozsegavárott tartott sikertelen tárgyalások után I. Mária és Lajos házasságát képviselők útján megkötötték. A Magyarországról távozni kényszerült Zsigmond fegyverrel kívánt érvényt szerezni jogainak. Megnyerte magának német–cseh király bátyja, valamint morva őrgróf nagybátyja támogatását. Zsigmond a támogatás fejében elzálogosította Magyarországnak a Vág folyótól nyugatra eső területét, valamint a brandenburgi őrgrófságát is. A cseh–morva csapatok élén érkezve 1385. november 1-jén kikényszerítette a házasságot Máriával. A házasság hírére Lajos visszalépett, így minden akadály elhárult volna a konszolidáció elől, ha nem lépett volna fel trónkövetelőként Durazzói Károly.

Horváti Pál zágrábi püspök és Horváti János macsói bán állt annak a tábornak az élére, amely nem ismerte el a nőági örökösödést. Ők a Nagy Lajos udvarában nevelkedett III. (Durazzói) Károlyt, a Nápolyi Királyság uralkodóját hívták meg a magyar trónra. A Magyarországon rendkívül népszerű Károly a hozzá csatlakozó bárókra és a köznemességre támaszkodva lemondásra kényszerítette Máriát, és 1385. december 31-én Székesfehérvárott Demeter esztergomi érsek közreműködésével magyar királlyá koronáztatta magát. Zsigmondnak nem volt elegendő ereje arra, hogy ezt megakadályozza, így ismét menekülnie kellett. A mindössze harminckilenc napig uralkodó Károly meggyilkolása (1386. február 24.) után a nápolyi Anjouk mellett makacsul kitartó párt Károly kiskorú fiát, Lászlót nyilvánította királlyá és felkelést szervezett a Délvidéken.

Erzsébet és Mária a zendülést személyes megjelenésükkel akarták csillapítani. 1386. július 25-én Horváti János katonái rajtaütöttek a királynék csapatán és a hősiesen küzdő Forgách Balázs és Garai Miklós megölése után a királynékat az Adriai-tenger partján álló Novigrad várába vitték. Horváti János az anyakirálynét 1387. január 16. körül a fiatal magyar királynő szeme láttára megfojtatta.

Míg Mária börtönben raboskodott, 1387. március 31-én Zsigmondot mint I. Mária király férjét magyar királlyá koronázták. A királynak a magyar és horvát urak, valamint a velencei flotta segítségével 1387. június 4-én sikerült kiszabadítania Máriát.

Halála

I. Zsigmond és I. Mária formálisan társuralkodók voltak – egy ideig párhuzamosan adtak ki adományleveleket – a hatalom azonban néhány év után fokozatosan Zsigmond kezébe csúszott át úgy, hogy mindkettejüknek Kanizsai János esztergomi érsek volt a kancellárja.

Királyként – az első nő a magyar trónon – egész életében nagyhatalmi törekvések és kisstílű egyéni érdekek akaratlan kiszolgálója volt. Még az az elégtétel sem adatott meg neki, hogy világra hozza Nagy Lajos unokáját. A gyermeket váró királynő a budai hegyekben lovasbalesetet szenvedett, és az esés következtében megindult szülésben 1395. május 17-én meghalt a megszületett gyermekével együtt. Váradon temették el.

Alakja a művészetben

A legelső részletes krónikát a királynőről a novigrádi fogságából frissen kiszabadult királynő kérésére Monaci Lőrinc írja meg, akinek személyesen a királynő mesélt a történésekről. Művét a királynőnek és Aimo Péter volt krétai kormányzónak ajánlotta. Az írás 561 latin hexameterből álló verses krónika. Legelőször csak 1758-ban publikálták. A ma is használatos kiadást Márki (1910) gondozásában adták ki. A legismertebb és legnagyobb magyar drámaíró, Madách Imre is feldolgozta az alakját, amikor 18 évesen Mária királynő címmel öt felvonásos drámát írt róla, amelyet azonban ebben a formában sohasem mutattak be. Gyárfás Miklós Madách Mária királynőjét átdolgozta és színpadra alkalmazta. A mű legelőször 1970. december 19-én a Szegedi Nemzeti Színházban került színpadra Lendvay Ferenc rendezésében.

Emlékei

Mária királynőnek húgával, Hedvig lengyel királynővel szemben nem alakult ki sem kultusza, sem tisztelete hazánkban, és alakja is alig őrződött meg a néphagyományban, szinte teljesen ismeretlen az átlagemberek előtt a létezése. Egyedül a ma már Miskolc részévé vált Diósgyőr, a királynői vár őrizte meg az emlékét, amely Mária legkedveltebb tartózkodási helye volt, de mára ez is elhalványult. A diósgyőriek többnyire Mária királynő várának tartották a diósgyőri várromokat. Állítólag egy 500 évesnél idősebb mogyorófa köszönheti neki a létét, melyet ő ültetett saját kezűleg. Ez a fa azonban 1935-ben kiszáradt, és még az sem biztos, hogy tényleg ő ültette, hiszen lehet, hogy csak egy 109 évesen elpusztult öreg fának tulajdonította a néphagyomány azt a hiedelmet, hogy Mária fája. Egy másik emléket is a keze munkájának tekintenek, melyet édesanyjával együtt alkotott, mégpedig egy miseruhát, melyet ők hímeztek, és rabságuk emlékére Mária később Novigradnak ajándékozott. Ennek csak egy apró darabja maradt meg, amelyet belevarrtak egy újabb miseruhába, és ez mind a mai napig megvan és látható a novigradi Szent Márton plébániatemplomban. Novigrad népe számon tartja, és elvárja, hogy ünnepeken egykori királynőjük kezét dicsérő ruhában misézzen a pap.

Fischer Zsolt

Forrás: Rubicon; Wikipédia