Alagút a pincében

Mezőgecsében hadat üzentek az unalomnak

2012. március 9., 09:00 , 582. szám

A beregszászi járási Mezőgecse legrégibb épülete a jelenleg helyi tanácsházaként és orvosi rendelőként szolgáló 1804-ben épült egykori Kajdy-kúria. A klasszicista épület alatt hatalmas, három részre osztott pincehelyiség van, amely nincs kihasználva. Mester András polgármester és a helybéliek úgy döntöttek, az unatkozó fiatalok számára ifjúsági klubot szerveznek, hogy ne a kocsmában, hanem annál hasznosabb helyen és módon tölthessék szabadidejüket.

A három teremben az elképzelések szerint testedző-, aerobic-, biliárd- és internettermeket alakítanak majd ki, illetve a tervek szerint lesz egy terem kisebb rendezvények lebonyolítására is. Ahhoz, hogy a műemléképület pincéjében a lebetonozás után is meglegyen a két méter húsz centiméteres belmagasság, az egyébként mindig száraz pincéből ki kell termelni 80 cm mélyen a földet. A feladatnak neki is láttak a helyiek társadalmi munkában, mivel az ifiklub kialakítására anyagi eszköze a tanácsnak nincs. „Több éve tervezzük ezt már – mondja Mester András polgármester –, de most a helyi tanács több képviselője is felajánlotta a segítségét, illetve a mezőgecsei polgárőrök és a fiatalok is vállalták a társadalmi munkát. Február 22-én kezdtük el a pincehelyiséget átalakítani, és a földmunkának a java részével megvagyunk. Pénzünk cementre vagy a berendezési tárgyakra nincs, de eddig több mint hatvan ember dolgozott ingyen egy-egy napot. Jancsi László, a helyi tanács képviselője felajánlotta, hogy traktorral elszállítja a kitermelt földet, illetve kiemelném a polgárőrök közül Horváth Gyulát, Albók Györgyöt és Tóth Zsoltot, akik a legaktívabban részt vesznek ebben a munkában és a szervezésben. Számításaink szerint több mint 22 traktorpótkocsi földet kell kitermelnünk, majd jöhet a betonozás. A munkálatok során véletlenül megtaláltuk egy földdel és törmelékkel telt alagút bejáratát. A kúria kertjében, körülbelül 200 méterre az épülettől áll egy romos, nyolcszögű, bástya alakú kőépület, abban található egy vasajtó, amely egy a kúria felé vezető alagút bejáratát rejti. Most pedig úgy látszik, a pincében megtaláltuk az alagút másik végét. A faluban hallott legenda szerint a református templomot is alagút kötötte össze a kúriával, sőt egyesek szerint a Mezővári-földvárral is. Arra gondoltunk, hogy a tölgyfagerendákkal kibélelt alagútnak legalább egy részét kitisztítjuk, ez szerintünk turisztikai szempontból is érdekes lehet.

Az ifjúsági klub kialakításához támogatásra lesz szükségünk, mint említettem kavics, cement, új ajtók és ablakok, illetve más berendezési tárgyak is kellenek majd. Az ifjúsági klub működtetését úgy képzeljük, hogy a fiatalok tagsági díjat fognak fizetni, a tervek szerint ez a bevétel fedezné a működtetés és a fejlesztés költségeit. Azok a fiatalok, akik segítenek a felújításban, később csak 50%-át fizetnék a tagsági díjnak.

A Kajdy-kúria tetőszerkezete is felújításra szorul, de ahhoz szerencsére már megvannak a források. Az ENSZ, a budapesti Teleki László Alapítvány, a Beregszászi Járási Tanács, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal és a helyi lakosság anyagi támogatásának köszönhetően a kúria tetejét hamarosan felújítjuk, pontosabban kicseréljük a faszerkezetnek a legrosszabb állapotban lévő részeit, illetve a cserepeket” – tájékoztatta a Kárpátalját Mester András.

dózsa