Meddig jár az árvasági nyugdíj?
„Egy 2007 szeptemberétől 2012 júniusának végéig nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező egyetemista vagyok. Az elmúlt évben elveszítettük édesapámat, ami miatt anyagi helyzetünk szinte teljesen ellehetetlenült. Árvasági segélyt igényeltünk, ezt 2012 januárjáig folyósították is, de arra hivatkozva, hogy 2011 novemberében betöltöttem a 23. életévemet, az árvasági segély folyósítását megszüntették. Az volna a kérdésem, hogy jogosult vagyok-e az egyetem megkezdésétől számított öt évig a segélyezésre, vagy az állam valóban csak a 23. életév betöltéséig támogat?”
– Az olvasó árvasági segélyt emleget levelében, s csak valószínűsíthető, hogy ebben az esetben az árvaságra jutottaknak a családfenntartó elvesztése okán folyósított nyugdíjról van szó. Ukrajna Törvénye A nyugdíjbiztosításról 37. paragrafusa kimondja, hogy a családfenntartó elvesztése miatti nyugdíjra jogosult növendékek, tanulók, diákok, a katonai oktatási intézmények diákjai, a hallgatók és gyakornokok az oktatási intézmény befejezéséig, de legfeljebb 23. életévük betöltéséig jogosultak az ellátásra. Ily módon a hatóságok az ön esetében jogosan szüntették be a nyugdíj folyósítását azt követően, hogy betöltötte 23. életévét.
Sajnos, sokan nem tudnak arról a lehetőségről, hogy amennyiben árvaságra jutnak, jogukban áll kérni a családfenntartó elvesztése okán járó nyugdíjat, ezért mindenkit, akit érint, arra bíztatnék ezúton is, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Mi több, jó tudni, hogy a rokkant gyermekek jogosultak a rokkantsági járadékon felül az elhunyt szülő nyugdíjának 100 százalékára.
hk