Tavasszal még hibátlan a Hoverla
Labdarúgás
Két legutóbbi mérkőzését is megnyerte, így tavasszal még pontveszteség nélkül szerepel az országos másodosztályú labdarúgó-bajnokságban az Ungvári Hoverla-Zakarpattya és a legjobb úton halad afelé, hogy néhány héten belül már biztos Premier Ligá-sként számoljanak vele.
A 24. fordulóban a Dinamo Kijev második számú csapata érkezett Ungvárra – nem titkoltan, pontszerzési reményekkel. Nyolcvan percen keresztül úgy nézett ki, hogy sikerül is ez Andrij Huszin csapatának, hiszen hiába egykapuztak szinte végig a hazaiak, képtelenek voltak feltörni a jól záró vendégvédelmet. A 81. percben aztán egy beadásból Koszirin csúsztatott a hálóba, így, ha nehezen is, de 1-0-ra nyert a Zaki. A játéknap meglepetéseként a második helyezett Metalurg Zaporizzsja 4-0-ra kikapott a Zirka Kirovográd vendégeként, így az ungváriak megerősítették vezető pozíciójukat.
Vasárnap, immáron a 25. forduló keretében, az alsóházhoz tartozó Energetik Burstin otthonába látogatott a Hoverla. A tavasszal még csak gólt sem kapó vendégvédelem Nagy kapus hibájából fél óra elteltével kapitulált először, amikor is Boriskevics a hazaiakat juttatta előnyhöz. Szerencsére még fordulás előtt Muhovikov és Szitnik révén sikerült fordítani Olekszandr Szevidov együttesének, majd a mérkőzés hajrájában egy kezezésért megítélt büntetőből Szitnik biztosította be a vendégsikert (1-3).
A forduló rangadóján a közvetlen élvonalhoz tartozó csapatok találkozóján a Krimteplicja hazai környezetben kapott ki 2-1-re az Arszenaltól, a Metalurg 1-0-ra nyert az FK Mikolajiv ellen, a Szevasztopol pedig 3-1-re bizonyult jobbnak a Naftoviknál.
A bajnoki tabellát 62 ponttal vezető Ungvári Hoverla mögött a Metalurg Zaporizzsja 58 ponttal őrzi a még feljutást jelentő 2. helyet. A harmadik Szevasztopol 51, a negyedik Arszenal 50 pontos.
Az április 13-án rendezendő 26. fordulóban az ungváriak a sereghajtó FK Lviv együttesét látják vendégül. Ősszel Lembergben nagy meglepetésre a hazaiak nyertek, így lesz miért visszavágni az akkori vereségért.
(tamási)