Milován Sándor negyven éve méhészkedik

Vállalkozás, üzlet, hobbi, szenvedély

A Nagyszőlősön élő Milován Sándort, a KMKSZ korábbi alelnökét, a megyei tanács képviselőjét hat éve kértem először arra, hogy beszéljen lapunknak hobbijáról, a méhészetről. Többszöri elzárkózás után ez most sikerült.

A megbeszélt időpontban Nagyszőlősön autóba ültünk és elindultunk az Avas-hegység nyugati nyúlványához tartozó Frászin-hegy felé, amelynek az oldalában, festői környezetben van a kis méhészet. A kaptárak mellől látszik a Tisza völgye, a hegyet akácerdő borítja, mindenfelé fehéren virágzó kökénybokrokat látni. A méhészházban kis múzeum van kialakítva, amely segítségével bemutatható a méhészkedés története.

Műlépeket olvasztottunk az előkészített, bedrótozott keretekbe, és ezt követően megnézhettem a méhészetet is, ahol Milován Sándor jelenleg 20 méhcsaláddal dolgozik. Az idő nem kedvezett a méhészkedésnek, borús volt az ég, újra és újra eleredt az eső. Ennek ellenére egymás után nyitotta ki a kaptárokat a veterán kárpátaljai politikus. Közben a méhészetről beszélgettünk, ami Milován Sándor szerint jó megélhetést nyújthatna sok, a munkaerőpiacon helyét nehezen találó kárpátaljai magyar fiatalnak.

– Ezúttal miért egyezett bele az interjúba? Ez a több éves kitartásom jutalma?

– Hátsó gondolattal álltam most kötélnek. Abban reménykedem, hogy kedvet kap néhány magyar fiatal a méhészkedéshez. Én úgy tartom, hogy most egy olyan időszakot élünk meg, amikor Kárpátalján a méhész méhésznek nem konkurense, mert annyi méh nincs, amennyit az oroszok Szibériába el ne vinnének. De már Franciaországból is van érdeklődés méhek iránt, mert a méhek a világban pusztulnak.

Anyagi dolgokról senki sem beszél szívesen, de talán felkeltheti az érdeklődést, ha elmondom: tavaly húsz kölyökcsaládot adtam el a szibériai méhészeknek családonként 75 dollárért, és ez nem is számított drágának, az idén drágább lesz. Ráadásul a méz is drága nálunk. Annyi mézet nem tudok termelni, amennyit el tudnék adni. Jelenleg már 100 litert adtam el abból, amit júniusban fogok pergetni. Persze nem azon az áron, amilyen áron a piacon árulják a mézet, annál én olcsóbban adom, így is kitűnően jövedelmez a kis méhészetem. Azt szeretném, ha a helyzetüket sokszor reménytelennek látó kárpátaljai fiatalok közül többen méhészkedésbe kezdenének, amennyiben nem változik meg a helyzet, ez egy nagyon jó üzlet, ideális jövedelemkiegészítés. Jó ötletnek tartanám méhésztanfolyam megszervezését mondjuk Méhészet mint vállalkozás címmel, például a beregszászi főiskola bázisán, ahol nem bonyolult tudományos előadásokkal kellene kezdeni, hanem magát a méhészkedés gyakorlatát lehetne ismertetni a foglalkozásokon.

– A méhekkel és a méhészettel kapcsolatban nagyon sok pesszimista véleményt lehet hallani az egész világból. Pusztulnak a méhek, újabb betegségek és paraziták jelennek meg, amelyek lehetetlenné teszik a méhészkedést.

– Méhek sok százezer éve vannak és működnek, és valóban: a XX. század elejétől a mai napig az emberi beavatkozás eredményeképpen napról napra szűkül az életterük. Régen erdők, mezők, rétek sűrűn váltakoztak, most a fejlett világban százhektáros szántóföldek vannak, ami a méheknek még akkor sem jó, ha mondjuk repcével van bevetve. A méhek ugyanis gyűjtögető életmódhoz vannak szokva, a nagy méztermelés nekik nem plusz. Ön hiába kapna két hónapon át kaviárt, a végén már biztosan nem örülne neki, és az egészségének sem tenne jót. Kárpátalján a mezőgazdaság korszerűtlensége miatt maradhatott meg ez az egészséges méhállomány. Amerikában már harminc éve kettévált a méhészet. Van, aki méheket termel jó helyen, tőle vásárolnak a nagy, ipari méztermelők méhcsaládokat, szüretelnek, majd jövőre megint vásárolnak méheket. Ha ez a módszer nálunk is gyakorlattá válik, nekünk, kárpátaljaiaknak ebben nyílhat nagy lehetőségünk. De addig is ott a korlátlan szibériai piac.

A mézvásárlók számára ugyanakkor elmondanám, hogy szerintem az ipari méhészet terméke úgy viszonyul a kisméhészetéhez, mint a bolti kolbász a házi kolbászhoz. Mind a kettőt meg lehet enni, de a házi kolbász az igazi minőség. Aki egy ismerős méhésztől vesz mézet, az tudhatja, hogy nyugodtan adhatja a gyerekének. Gondoljanak csak az utóbbi évek magyarországi mézbotrányaira. És még valami. A méz az első évben 10%-ot veszít az értékéből és utána minden évben 2–3%-ot. Az első évben azért olyan sokat, mert eltűnik belőle a vitamin. Tehát a legjobb a frissen pergetett méz.

– Mikor és kinek a hatására kezdett méhészkedni?

– Negyven éve méhészkedek. Gyerekkoromban volt közelünkben méhészet, tehát nem volt idegen a számomra. Be kell vallanom, hogy kimondottan üzleti vállalkozásként kezdtem, később lett belőle szenvedély. Egyszerre 10 családdal vágtam bele, akkor a keresztfiam már aktív méhész volt, így az elején segített. A méhészkedést általában könyvből és egy méhésztől lehet megtanulni, külön nem elég a könyv és nem elég a szakmai fogásokat ellesni sem. Az eredményes méhészkedéshez ugyanis ismerni kell mindazt, ami a méhcsaládok életéről megtanulható, valamint a legcélszerűbb szakmai trükköket is.

– Negyvenéves tapasztalattal a háta mögött profi méhésznek tartja magát?

– Nem. Én amatőr méhész vagyok. A profi méhészet több száz méhcsaládot jelent, ami már ipari dolog. Én egyszerre legtöbb hatvan családdal dolgoztam. De már hosszú ideje húsz erős méhcsaládom van, nem akarok e fölé, de alá sem kerülni. Nyáron mindegyik termelőcsalád népessége megüti a 60-70 ezer egyedet.

– Van célja a régi méhészeti eszközök gyűjtésével, vagy ez is csak egy hobbi?

– Egy méhészházban kiváló dekoráció a tönk, köpű, kas és más, a múltban használt méhészeti eszköz. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy egy méhészet iránt érdeklődő fiatalnak ezeket az egyszerű eszközöket kell először megmutatni, a legkezdetlegesebb módszereket, hogy lássa, milyen egyszerűen is lehet méhészkedni. Semmiképp nem szabad őket elvinni egy korszerű ipari méhészetbe, mert akkor megijednek.

A méhészet történetét egyébként két részre lehet osztani. A keretekbe drótra rögzített műlép feltalálása legalább akkora fordulatot hozott ebben a szakmában, mint a belső égésű motor feltalálása a közlekedésben. Az, hogy ki lehet venni külön a kereteket és visszatenni, cserélgetni lehet őket, ez az a nagy találmány, amelyhez hasonló nem volt a méhészetben addig és azóta sem. Az én kis múzeumom a keretes méhészkedés előtti időket mutatja be.

– Ez egy méztermelő méhészet, vagy inkább a kölyökcsaládok eladásán van a fő hangsúly?

– A méztermelés a lényeg, ezt csak kiegészíti ez a néhány éve újra bejött lehetőség, hogy oroszországi felvásárlóknak el lehet adni az anyát négy keret méhvel. Ugyanis, amikor ez nem volt, én úgy is kivettem az anyát május elején, két-három kereten, vagy anyaráccsal lezártam három keretre. Emiatt akácvirágzásra eltűnik a nyitott fiasítás, megsokszorozódik az egyedszám, és az akácvirágzás pár hetes időszakát jól ki lehet használni. Mert ha akácvirágzás alatt is fiasít az anya, akkor nem lesz sok akácméz. A módszer további előnye, hogy az akácszezon végén a kötelező atkairtás hatékonyságát is növeli, hogy akkor már nincs a családban fiasítás. Közben az anyabölcsőket le kell rombolni, legfeljebb egyet meghagyni, amennyiben le akarjuk cserélni a korábbi anyát. Ha a május elején elvett anyát szeretnénk visszatenni a családba, az füstöléssel és újságpapír-elválasztással célszerű. Amire az egymás mellé tett keretek közötti újságpapírt átrágják a méhek, akkorra átveszi egymás szagát az egyesített család két része. Én évente csak egyszer, akác után pergetek.

Fontos, hogy szeptemberre ismét erősek legyenek a családok, emiatt augusztusban elkezdem a serkentő etetést. A szakszerű betelelés eredménye, hogy a méhcsaládok felét ma, április 14-én vizsgálom át idén először. Szerintem a méhészethez vagy nagy tudás kell, vagy nagy szorgalom. Akinek nincs olyan nagy tudása, az sokat dolgozik. Egyébként az említett méztermelési módszert nem én találtam ki, már Örösi Pál Zoltán is ajánlotta.

A korai rajzás megakadályozásának legfontosabb eszköze, hogy már a nektárhordás kezdetén kapniuk kell műlépes keretet, amelyet építhetnek.

Hangsúlyoznám, hogy ez a módszer fekvőkaptáras, amatőr méhészetekben ajánlott. A nagy, ipari méhészetekben mindenképen rakodókaptárral dolgoznak, és ott egészen mások a módszerek.

– Mit kell tudni a méhészetben használt gyógyszerekről és azok veszélyeiről?

– Normális méhészetben, ahol nincs túlzott cukoretetés, antibiotikumokra nincs szükség. Hibás gyakorlat, hogy a méhek hasmenésbetegségét (nosema-kór) megelőzendő antibiotikumot etetünk fel velük. Ez a legnagyobb veszély az emberre. Aztán gyanútlanul adjuk a gyereknek a mézet, ha fáj a torka, és lassan rezisztensé tesszük az antibiotikumra. Az Európai Unióban helyesen be is tiltották az antibiotikumok használatát a méhészetekben, helyette növényi kivonatokból készült szereket ajánlanak, amelyek drágák és a legtöbb esetben szükségtelenek is.

Az ázsiai nagy méhatka (Varroa Destructor) ellen évente legalább kétszer kezelni kell a méhcsaládokat, lehetőleg két különböző szerrel. A legtisztább és talán a legolcsóbb módszer a természetes savak alkalmazása, fiasításmentes időszakban a sóskasav (oxálsav) használata ajánlott. Máskor a hangyasav párologtatása a legcélszerűbb. Ugyanakkor nagyon kell vigyázni a hangyasavval, csontig égeti az ujjakat, ha rácseppen az ember kezére, és a párája is fokozottan veszélyes az emberre. A kereskedelemben kapható többi szer is hatásos, de az a tapasztalatom, hogy újabban hamisítják őket, nem árt velük vigyázni.

Badó Zsolt