Konfirmandus focikupa Mezőkaszonyban

2012. május 18., 10:00 , 592. szám

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) az egyházkerület 8–9. osztályos konfirmandusai számára minden év tavaszán focibajnokságot szervez. Az immár negyedik bajnokság kerületi döntőjére május 12-én Mezőkaszonyban került sor.

Az idei események az előző évekhez hasonlóan egyházmegyei szintű selejtező mérkőzésekkel kezdődtek. Az elődöntőkön részt vett 34 csapatból végül kilenc jutott tovább a kerületi döntőbe. Megemlítendő, hogy a döntő helyszínének biztosítását és a vendéglátást évente más-más egyházközség vállalja magára. Május 12-én mindezt Mezőkaszony gyülekezete biztosította.

A bajnokság nyitó áhítattal kezdődött, melyen Sipos József, a KRISZ alelnöke hirdetett igét, majd Csok Dávid önkéntes szervező a verseny lebonyolításának menetét és a szabályokat ismertette. A továbbiakban a csapatok körmérkőzéses formában küzdöttek meg egymással. A négyes döntőbe Mezővári, Zápszony, Szőlősgyula és Csongor együttese került.

Az első helyezésért végül Mezővári és Zápszony csapata küzdhetett meg, ahol a váriak bizonyultak jobbnak, így övék lett a győzelem és az ezzel járó vándorkupa, mely egy évig lesz a csapat birtokában. A második helyezett Zápszony, a harmadik pedig Szőlősgyula csapata lett.

F.Zs.