Hogyan hajtsuk be az adósságot?

2012. június 1., 10:00 , 594. szám

„Két évvel ezelőtt nagyobb összeget kölcsönöztünk egyik ismerősünknek, aki azóta sem adta meg a tartozását. Tavaly bíróságra adtuk az ügyet. A bíróság még az elmúlt nyáron úgy döntött, hogy az adós köteles megadni nekünk a tartozását, de azóta sem kaptuk meg a pénzünket. A végrehajtó szolgálat kezdeményezésünkre lefoglalta ugyan az autójukat, de az ügy elakadt a gépkocsi felértékelésénél, s mi máig nem jutottunk hozzá a kölcsönadott összeghez. Mit tegyünk?”

– Tipikus helyzet az önöké. Ukrajnában ma egyes statisztikák szerint legfeljebb a bírósági határozatok egyharmadát hajtják végre. A valóságban a helyzet még ennél is rosszabb lehet. Az adott esetben helyesen jártak el, amikor a végrehajtó szolgálathoz fordultak a tartozás behajtásának ügyében, miután megszületett az önöknek igazat adó bírósági döntés. Esetükben valóban az az egyetlen járható út, hogy lefoglaltatják az adós tulajdonát, majd annak értékesítése révén jutnak hozzá a bírósági ítélet alapján önöket megillető pénzhez.

Amennyiben úgy ítélik meg, hogy a végrehajtó szolgálat nem tesz meg mindent az ítélet végrehajtása érdekében, kérjék, hogy az esettel megbízott végrehajtó írásban számoljon be az ügyükben foganatosított lépésekről, amit ilyenkor kötelessége megtenni. Ha ezeket az intézkedéseket nem tartják kielégítőnek, jogukban áll ismét a bírósághoz fordulni. Ezenközben azonban ne feledkezzenek meg arról, hogy változatlanul nyitva áll a hasonló viták rendezésének egy másik lehetősége is, a békéltetés.

hk