2012. június 8.

„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. ” (1Mózes 50,20)

Kevés ember van a világon, akinek a lelkében, az emlékei között ne lenne semmi olyasmi, amit szégyellnie kellene. Mindnyájan hordozunk foltokat a lelkiismeretünkön: vétkeket és mulasztásokat, önzőre sikerült pillanatokat, amikor semmi más nem volt fontos a világon, csak a saját örömünk, vagy a saját érvényesülésünk. Viszünk magunkkal ilyen lelki terheket, vagy épp szeretnénk elfeledni őket: például indulatos perceket, amikor úgy éreztük, igazunk van, és menjen az útból, aki ezt nem így gondolja. Vagy kimondtunk jelzőket és ítéleteket, melyekről utólag látjuk, hogy milyen kár volt. Tele van életünk ilyen és ehhez hasonló érzésekkel, és minél kevésbé akarunk szembenézni velük, ezek annál jobban bántanak bennünket.

József történetében azt látjuk, hogy mégiscsak ki lehet lépni ebből a szörnyű állapotból, hogy bűnre bűn, vétekre vétek következzen, és a bosszút újabb ellenbosszú tetézze, s tegyen még fájdalmasabbá mindent. Ugyanis ez a történet arról szól, hogy van megbocsátás, és van új kezdet, éspedig azért, mert ha emberek gonoszt gondoltak és terveztek is egymás ellen, Isten azt, ha ő úgy akarja, jóra tudja fordítani. Micsoda mélységes titok és micsoda evangélium: a rosszból is jó jöhet ki, mert Isten a rosszat is jóra tudja fordítani. Ne gondoljuk azonban, hogy ez valami olcsó és könnyű fordulat, ami egyébként is Isten kényén-kedvén múlik, ha egyszer valóban eljön az események menetében. Fájdalmas és gyötrelmes folyamat, mint minden tisztulás, amíg a múlt sötét árnyai és foltjai végre valóban eltűnnek a lélekből, és a rosszból Isten valóban valami jót hoz ki számunkra. Ennek a fájdalmas és gyötrelmes folyamatnak komoly feltételei is vannak. Épp ezeket látjuk a történetben, és egyáltalán nem túlzás, hogy ezek nélkül a feltételek nélkül a rosszból, a vétekből, az árulásból és a gyilkos indulatokból egyáltalán semmi jó nem jöhet ki – még Isten által sem! Mert az első, aminek történnie kell, hogy a testvérek elmondják elhunyt édesapjuk tanácsa szerint Józsefnek, hogy bizony, hitszegés volt a részükről, amit tettek, és kérik tőle, hogy bocsássa meg nekik azt. A régi dolgok rendezetlen zűrzavara leggyakrabban azért követ bennünket, mert még ott tartunk, hogy magunkat akarjuk igazolni. Ha valami nem úgy sikerült, mint ahogyan kellett volna, ha baj keveredett, ha tönkrement valami, akkor mindenki tisztázni igyekszik magát, és ennek segítségéül felsorolja a mások bűneit. Ez történik a rossz házasságokban, ez történik az elmérgesedett családi viszályokban, sokszor a szomszédok között és mindenütt, ahol emberek nem akarnak szembenézni azzal, ami az ő részük a történtekben. József testvérei nem ezt teszik. Leborulnak a földre József előtt és azt mondják neki: „Szolgáid vagyunk! Bocsásd meg hitszegésünket, amivel vétettünk ellened.” Mit lehet erre tenni? Azt olvassuk, hogy erre József sírva fakadt, és azt mondta: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt. ”Mennyivel magasabb rendű és nemesebb dolog elismerni, ha vétettünk valamiben, mint váltig erősítgetni, hogy bizony, nem bennünk, hanem a másikban van a hiba!

Bűneink megvallása, rossz döntéseink beismerése nem egyszerű dolog, de Isten csak ott tudja jóra fordítani a rossz dolgokat, ahol erre a beismerésre képesek az emberek. És ahol az egyik oldalon képesek elismerni, hogy vétettek, ott a másik oldalon megtörténik a megbocsátás. Azt mondja József a testvéreinek: „Ne féljetek! Vajon isten vagyok én?” József nem játssza el az istent. Megmarad embernek, amikor pedig nagyon is ítélhetne. Jó lenne ezt megtanulni tőle: embernek maradni, amikor pedig könnyebb lenne eljátszani az istent. Embernek maradni, amikor pedig elvileg igazam van, sőt, azt hiszem, egyedül nekem van igazam, másnak nincs. És ha ezt meg tudjuk tenni, akkor Isten áldása valósággá válik mindannyiunk életében. Ámen.

Stefán Zoltán
tiszaújfalui és tiszaásványi lelkipásztor