Kövér László Erdélyben

2012. június 8., 10:00 , 595. szám

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke kedden Marosvásárhelyre látogatott, ahol részt vett a Magyar Polgári Párt (MPP) erdélyi választási kampánykörútján a párt tiszteletbeli elnökeként.

A házelnök érkezése után az összesereglett újságíróknak elmondta, nem tartott attól, hogy feltartóztatják a román hatóságok, erre ugyanis semmilyen okot nem adott. Kifejtette, nem látta okát annak, hogy eleget tegyen a román törvényhozás két házelnöke kérésének, és lemondja a látogatását. A házelnökök kérését Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) tett gesztusként értelmezte. Hozzátette: a látogatását jól megfontolta, és mivel jogi akadályát nem látta annak, hogy magánemberként ellátogasson egy EU-tagállamba, hát eljött segíteni a Magyar Polgári Párt (MPP) választási kampányát, akárcsak négy évvel ezelőtt. Elmondta, hogy az MPP tiszteletbeli elnökeként vesz részt a kampányban, körútja során mintegy 50 településen áll meg.

Kövér László a Nyirő József újratemetésére vonatkozó kérdésekre előbb nem akart válaszolni, ám az ismételten elhangzó kérdésekre reagálva mégis elmondta, hogy a hamvak jelenleg Budapesten vannak. A kérdésre, hogy eleget kíván-e tenni Victor Ponta román miniszterelnök bocsánatkérési felszólításának, egyetlen szóval, nemmel válaszolt.

A házelnök másnap, szerdán a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi székházában tartott sajtóértekezletén leszögezte: azok osztják meg az erdélyi magyarságot, akik nem engedik, hogy különböző értékrendek megnyilvánuljanak az egységes képviseletben, és kiszorítják a másként gondolkodókat. Véleménye szerint az az egység, amelyet az RMDSZ követel meg, az egykori kommunista állampártok egységére emlékeztet. Ő viszont arra buzdítja az erdélyi magyarokat: éljenek a választás szabadságával, a magyar pártok pedig tárgyalóasztal mellett kössenek kompromisszumot.

(szcs/MTI)