Kovács–Ledida-találkozó Ungváron

2012. június 15., 10:00 , 596. szám
Olekszandr Ledida

A közelgő parlamenti választások volt a témája annak a hétfői ungvári megbeszélésnek, amelyre Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzó, a Régiók Pártja (PR) megyei szervezetének elnöke és Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke között került sor.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy május 31-én Ivan Busko, a PR megyei szervezetének helyettes vezetője, a párt megyei tanácsi frakciójának vezetője és Kárpátalja kormányzójának első helyettese találkozott Tóth Mihállyal, Gajdos Istvánnal és Rezes Károllyal, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) képviselőivel. Sajtóinformációk szerint a találkozón megvitatták annak lehetőségét, hogy a kárpátaljai magyarok képviselője felkerüljön a Régiók Pártja választási listájára az ősszel esedékes parlamenti választásokon. A találkozó kapcsán a Zakarpattya Online idézte a PR megyei szervezetének véleményét, miszerint eleddig azért nem vezettek eredményre a két fél közötti megbeszélések, mert a két magyar párt, az UMDSZ és a KMKSZ között érdekellentét áll fenn, egyaránt azt akarják, hogy az ő jelöltjük kerüljön fel a listára. A Kárpátalja hetilap érdeklődésére Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke akkor kifejtette: a KMKSZ nem vesz részt „csótányversenyben” az UMDSZ-szel, azaz nem folytatott, s nem is folytat megbeszéléseket a hatalompárttal a választási listájukra való felkerülésről.

Érthető, hogy amikor ilyen előzmények után hétfőn hírét vettük a kormányzó és a KMKSZ elnöke közötti találkozónak az ungvári „fehér házban”, ismét Kovács Miklóshoz fordultunk magyarázatért.

– Kinek a kezdeményezésére, és milyen célból került sor a megbeszélésre?

– A találkozót a kormányzó-pártvezető kezdeményezte. Elmondta, azt a megbízást kapta a Régiók Pártjától, hogy olyan magyar személyekre tegyen javaslatot, akiknek az egyike felkerülhetne majd a PR választási listájának valamelyik befutó helyére.

– Mit kell értenünk adott esetben befutó helyen?

– A Régiók Pártjánál azzal számolnak, hogy ugyanannyi szavazatot sikerül begyűjteniük, mint a legutóbbi választások alkalmával, ami az új választási törvény értelmében mintegy 80-90 listás képviselői helyet jelentene esetükben. Véleményem szerint ugyanakkor a hatalompárt támogatottsága az utóbbi időben jelentősen csökkent, s 40-50 listáról megszerezhető képviselői mandátum lenne a reális elvárás esetükben. A lényeg azonban az, hogy Ledida úr a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől is azt kérte, ajánljanak valakit pártja választási listájára.

– Megnevezte-e a maga jelöltjét a KMKSZ, s ha igen, megtudhatnánk-e, hogy kit szándékozik indítani?

– Nem neveztem meg jelöltet. Elmondtam, hogy a KMKSZ a kárpátaljai magyarság önálló parlamenti képviseletének visszaállításában érdekelt, ez áll stratégiai gondolkodásának tengelyében. Ennek megfelelően mindvégig abban gondolkodtunk, hogy a magyar többségű kárpátaljai egyéni választókörzet révén tudjuk megvalósítani ezt a célt. A magyar körzet közelmúltbeli szétszabdalásával ugyan számottevően csökkent annak esélye, hogy a magyarság a kijevi törvényhozásba juttassa a maga képviselőjét, ennek ellenére a KMKSZ nem változtatott az elhatározásán, hogy jelöltet indítson egyéni körzetben. Érthető módon a KMKSZ-nek az a törekvése, hogy jelöltje jól szerepeljen az egyéni körzetben, gyakorlatilag összeegyeztethetetlen azzal, hogy ugyanakkor esetleg egy másik párt listájára agitáljon, amelynek jelöltje az egyéni körzetben a Szövetség politikai ellenfele.

– Milyen érvek hangzottak el e témában pro és kontra?

– Ledida úr nyilvánvalóan úgy áll ehhez a kérdéshez, hogy szeretné végrehajtani a pártközpont kérését, s magyar jelöltet keres a PR listájára. Nekünk viszont a parlamenti képviselet biztosításán túl fontos feladatunk az is, hogy fenntartsuk a kárpátaljai magyar érdekképviselet jogi hátterét, jelesül biztosítsuk a magyar párt létét. A jelenleg hatályos ukrajnai párttörvény értelmében megszüntethetik annak a pártnak a regisztrációját, amely tíz éven keresztül nem indul parlamenti vagy elnökválasztáson. A „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt esetében ez a tíz éves terminus éppen a legközelebbi helyhatósági választások előtt járna le, ezért most mindenképpen élnünk kell a parlamenti választásokon való indulás lehetőségével, elhárítva ezzel annak veszélyét, hogy később esetleg megszüntessék a párt regisztrációját.

hk