A Timár-módszer és a „csillagszeműek”
Beszélgetés Timár Böskével
A közelmúltban – a határon túli magyar vagy részben magyar óvodákat felkereső turnéja során – szűkebb pátriánkat is felkereste a világhírű magyar táncművész, Timár Böske, a Magyarországon és Európában is egyedülálló Csillagszemű Gyermektáncegyüttes művészeti igazgatója és vezető tanára, aki asszisztensével, Mayer Orsolyával együtt táncházat tartott négy kárpátaljai gyermekintézményben. Szülőföldünket érintő körútja kapcsán lapunk munkatársa rövid beszélgetést készített a koreográfussal pályafutásáról, az általa irányított együttesről, valamint a mára nyugalomba vonult férjével, Timár Sándorral együtt kidolgozott, a néptáncoktatás terén világszerte ismert és elismert Timár-módszerről.
– Tizennégy éves koromig versenytornász voltam, ám leendő férjem észrevette bennem a tehetséget a tánc iránt, s ő irányított a tánc területére – indítja beszélgetésünket a művésznő. – 1981-ben életem párja lett a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, ahová én is követtem, s tizenhat éven át szólótáncosként és tánckarvezetőjeként tevékenykedtem. 1993-ban, a férjemmel együtt megalapítottuk saját társulatainkat, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttest, valamint a Timár Kamarakórust, s kidolgoztuk az ún. Timár-módszert. Jelenleg pedig táncművészként és együttesvezetőként járom Magyarországot, valamint a nagyvilágot, hogy egyrészt minél tökéletesebben sajátíttassam el a magyar néptáncot a felnövekvő nemzedék tagjaival, másrészt minél többekkel szerettessem meg folklórunk eme elemét.
– Mi a Timár-módszer lényege?
– A Csillagszemű Gyermektáncegyüttes az a táncpedagógiai műhely, melyben a gyermekek a néptáncot anyanyelvként tanulják, s jelenleg 450 gyermekkel foglalkozunk már hároméves kortól. A Timár-módszer a néptánc világában ugyanazt jelenti, mint a Kodály-módszer a zenében. A lényeg, hogy minél több gyermek minél fiatalabb életkorban ismerkedjen meg a még elevenen élő néptánc- és népzenei hagyománnyal, ám ne színpadi megjelenítés által, és ne muzeális értékként ismerjék meg azt, hanem megélt tapasztalatként épüljön be a mindennapi életükbe. Erre az eleven élményre – nevelő ereje és közösségteremtő hatása folytán – különösen a felnövekvő nemzedéknek van szüksége. A gyermekek a próbák és a színpadi szereplések során, a néptánc újraszületésének pillanatában fedezik fel a közösségi lét öröklött rendjét, s a tánc-anyanyelv ismerete teszi számukra természetessé az eligazodást ebben az ősi rendben. A gyermekeket már egészen korán megismertetjük Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjével, s ennek alapján szépen koreografált, népzenei ihletésű táncokat sajátíttatunk el velük.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb fellépéseik?
– Részt veszünk a kiemelkedő táncművészeti rendezvényeken, fesztiválokon, a magyar táncművészek sztárgáláján, melyre a Budapesti Operaházban kerül sor, Magyar Néptáncörökség című műsorunkat a fővárosi bemutató után országos turnéra vittük. 2002 nyarán a magyarországi látogatásra érkezett japán császári pár előtt táncoltunk az Esztergomi Vármúzeumban, ugyanazon év őszén pedig Strasbourgban, az Európa Parlamentben szerepeltünk, s eljutottunk a világ legkülönbözőbb részeire, Európa nagyvárosaiba Stockholmtól Athénig, illetve a távoli Új-Zélandra, valamint Japánba. A távol-keleti szigetországba a tokiói Beato Music Inc. meghívására látogattunk el, hathetes körutunk során szinte egész Japánt beutaztuk, 22 városban 27 sikeres előadást tartottunk az ottani csodálatosan szép, átlagosan ezer főt befogadó színháztermekben, s nagyon jólesett, hogy mindenütt telt házak fogadtak, a közönség pedig nagyon befogadókész volt a magyar néptánc iránt. Emellett óvodákban és iskolákban is felléptünk, ahol a gyermekek a Kodály-módszer szerint tanulnak énekelni, s itt Bartók- és Kodály-művek alapján készült táncdarabokat mutattunk be. Csodálatos élményt jelentett számunkra a tokiói disneylandbeli szereplésünk, ahol az előadást követően a táncosaink egy egész napot eltölthettek. A turné fénypontja pedig a császári palotában megszervezett fellépésünk volt, ahová az uralkodói pár hívott meg bennünket. Mi pedig fél óráig tartó, exkluzív előadást mutattunk be a császári család tagjai, valamint megannyi más japán előkelőség előtt. Bemutatóinkról a körút egész ideje alatt beszámoltak a japán újságok, szaklapok és televíziós csatornák.
– Miként értékeli mostani, kárpátaljai turnéjukat?
– A határon túli magyar vagy részben magyar nyelvű óvodákat felkereső körutunk legkedvesebb részét képezte a négy kárpátaljai gyermekintézményben való fellépésünk. Nagy hatással volt ránk az óvónők és a gyermekek lelkesedése, a kedvességük, amellett pedig a táj szépsége is lenyűgözött bennünket. El is határoztuk, hogy mindenképpen visszatérünk még az itteni óvodákba, s a városok környékét is beutazzuk.
Lajos Mihály
(A Csillagszemű Gyermektáncegyüttest 1998-ban Magyar Örökség Díjjal, 2003-ban Európa Táncdíjjal tüntették ki, Yehudi Menuhin pedig a Budapesti Kongresszusi Központban 1996. október 26-án a következő szavakkal adta át a Planetáris Tudat Díját Timár Böskének: „Önök csodálatos dolgot csinálnak a gyerekekkel! A világ minden táján így kell tanulni a gyerekeknek énekelni és táncolni, ahogy azt ma este itt láttam” – L.M.)
