Megalakult Vajdaság kormánya

2012. július 20., 10:00 , 601. szám

Jóváhagyta a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) részvételével megalakult helyi kormányt a Szerbián belül autonóm tartománynak számító Vajdaság parlamentje. A kabinet élén – sorrendben harmadszor – Bojan Pajtic, a Szerbiát korábban irányító Demokrata Párt (DS) vezetője áll.

A DS által vezetett választási szövetség, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a VMSZ alkotta hárompárti kormány biztos, 76 fős többségre támaszkodhat a 120 fős vajdasági parlamentben, ahol rajtuk kívül még négy párt képviselői vannak jelen.

Az előző ciklusban három tárcát vezettek magyarok a tizenhétből. Az új vajdasági tartományi kormány 11 tárcája közül egyet vezet magyar: Deli Andor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője az oktatási, igazgatási és nemzeti kisebbségi titkárság élére került, s egyúttal a három alelnöki tisztség egyikét is betölti. Pásztor István VMSZ elnök a tartományi parlament elnökeként dolgozik tovább.

Bojan Pajtic kijelentette, hogy a testület együtt akar működni a szerb kormánnyal. Fő célkitűzéseik között említette a kisebbségi jogoknak a legmagasabb európai normákhoz igazítását is.

(MTI/Kárpátalja)