III. Tisza-parti Juliális Haláboron

2012. július 27., 10:00 , 602. szám
Heé Roland, Sin József, Kádár Szílvia és Balog Zoltán

Haláborra siettek a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) alapszervezeteinek aktivistái a Turul-ünnepség után, ahol megtartották a III. Tisza-parti Juliálist.

A közel kétszáz főnyi érkezőt és a községbelieket Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Sin Józsefnek, a KMKSZ BKSZ elnökének, aki röviden összefoglalta a Tisza-parti juliálisok eddigi történetét. Az elnök kihangsúlyozta, hogy a szabadság eszméi mellett ki kell állni, majd megköszönte a tagságnak, hogy ilyen nagy számmal jelentek meg: ugyanis a Beregszászi járás összes KMKSZ alapszervezete képviseltette magát.

A kulturális program elején Peres Dóra, guti iskoláslány énekelte el a Magyarok madara c. dalt, majd színpadra lépett a helyi műkedvelők csoportja táncokkal, énekekkel és humoros jelenetekkel. A bátyúi nyugdíjasklub tagjai folklór-összeállítással rukkoltak elő. Majd késő délután a badalói Szoboszlai Csilla énekesnő kápráztatta el hangjával és énektudásával a megjelenteket. A közönség soraiból sokan éltek a felajánlott színpadra lépés lehetőségével, és versekkel, nótákkal, paródiákkal szórakoztatták egymást.

Közben a sportpályákon két csoportban focimérkőzésekre került sor. A kicsik között Gut csapata nagy csatában legyőzte a Halábor környéki községekből verbuválódott „alkalmi” válogatottat. A győztesek jutalma serleg, a legyőzöttek vigaszdíja pedig egy szép torta lett.

A felnőttek kategóriájában szintén a gutiak győzedelmeskedtek 7-3 arányban a beregszászi járási fociválogatott ellen.

A szervezők mindent megtettek azért, hogy mindenki jól érezze magát. Terített asztalok várták az ideérkezőket, és a kitűnő bográcsgulyás és egyéb finomságok fogyasztása után a Halra Bor zenekar játszotta a talpalávalót. A rendezvényt a KMKSZ BKSZ támogatta.

fzs