Az EMNP az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felélesztését sürgeti

2012. augusztus 3., 10:00 , 603. szám

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint van keret egy esetleges választási együttműködésre a magyar politikai pártok között.

A párt szerint „életet kellene lehelni” az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF) – erről Toró T. Tibor, az EMNP elnöke nyilatkozott az MTI-nek a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, ahol a tavaly bejegyzett párt első évének mérlegéről rendeztek fórumot.

A fórumon megkerülhetetlen téma volt az EMNP szereplése a június 10-ei helyhatósági választásokon. Akkor a magyar pártok megyei listáira adott voksok 85 százalékát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kapta, a fennmaradó 15 százalékon pedig az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) nagyjából egyenlő arányban osztozott. Számszerűen: az RMDSZ megyei listái csaknem 492 ezer voksot kaptak, az EMNP listái 44 ezret, az MPP listái 37 ezret, míg az MPP-EMNP koalíciós lista 5 ezret.

„A június 10-ei választási eredmény a Néppárt számára ha nem is katasztrofális, de semmiképp nem mondható nagy sikernek. Ezzel kell szembenézni. Ennek a legfőbb oka a kompetenciadeficit: a lényege az, hogy hiába népszerűek és hitelesek a jelöltek, ha a közösség képtelen elhinni róluk, hogy ők ebben a balkáni környezetben jó vezetőkké válhatnának” – mondta az MTI-nek adott interjújában a politikus.

Arra a kérdésre, hogy részt akar-e venni az EMNP az őszi parlamenti választáson, a pártelnök azt válaszolta, magukban kell még tisztázniuk az EMNP stratégiáját, mert egyelőre a választási törvényt sem ismerik, és több lehetőségben gondolkodnak.

Ezek „mindegyike abba az irányba mutat, hogy szükség lenne az együttműködésre, másrészt látjuk, hogy ennek az együttműködésnek az esélyei eléggé leszűkültek. Nem látjuk a júniusi választásokat erősen megnyerő RMDSZ-ben a hajlandóságot, mert nincs ilyen kényszer” – vélekedett.

Szerinte az erdélyi magyar pártok közötti együttműködés kényszere akkor következhet be, ha kiegyensúlyozott politikai mezőny alakul ki összemérhető súlyú szereplőkkel.

„Mi növelni szeretnénk azok táborát, akik hisznek abban, hogy politizálni nemcsak úgy lehet, ahogy az RMDSZ teszi Bukarestben: hogy üzletel, és ennek az üzletnek bizonyos morzsáit hazahozza. Kötelességünk azok álláspontját megjeleníteni, akik úgy hiszik: van másik út is, amely főleg Erdélyben gyökerezik, az erdélyi önkormányzatokat tartja fontosnak” – mondta az EMNP elnöke.

(MTI/Kárpátalja)