Bolgár ellenfél a kupában

Kézilabda

2012. augusztus 3., 10:00 , 603. szám

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) központjában elkészítették a nemzetközi kupák 2. és 3. fordulójának sorsolását, amelyben az ukrán bajnok Ungvári Kárpáti is érdekelt volt.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Borisz Petrovszkij vezetőedző együttese különböző okok miatt a BL helyett az EHF-kupában való szereplést választotta és a sorozat második körében – október 13-án, illetve 20-án – a bolgár HSC ,,Etar-64” Veliko Tarnovo csapatával találkozik. Az ellenfél ugyancsak bajnok volt hazájában, de az ungváriakhoz hasonlóan nem vállalták a BL-ben való indulást. Siker esetén a november 10-én és 17-én lebonyolításra kerülő második körben a Kárpáti számára egy erősebbnek tűnő ellenfél, a szerb Radnicski Kragujevac következhet.

A Kárpáti mellett még két ukrán együttes, a Szpartak Kijev és a Dnyiprjanka Herszon vállalta a nemzetközi szereplés lehetőségét, mindkét csapat a Challenge-kupában indul. A herszoniakra lengyel ellenfél vár, míg a Szpartak erőnyerőnek számít a második körben.

(felvégi)