„Hiszek egy Istenben…Vagy valaki másban?”

2012. augusztus 10., 10:00 , 604. szám

Immár tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a Megmaradni Kárpátaljai Görög Katolikus Ifjúsági Találkozó és Gitáros Tábor, melynek helyszíne a Makkosjánosi Középiskola volt. Az augusztus 6–9. között zajló találkozónak már az első napján közel száz fiatal gyűlt össze, ami egyértelműen a rendezvény iránti nagyfokú érdeklődést mutatja.

Az esemény kapcsán Egressy Miklós jánosi-balazséri görög katolikus parochus, a találkozó főszervezője lapunk tudósítójának elmondta: „Örömteli esemény, hogy immár tizennyolcadik alkalommal szervezhetjük meg a találkozót, mely az évek során a kárpátaljai görög katolikus ifjúság legnépszerűbb lelki alkalmává vált: nagyon ritkán fordul elő, hogy valamelyik görög katolikus gyülekezetből nincs jelen fiatal. Különösen örömteli, hogy az első találkozótól napjainkig eltelt időszak alatt minden évben sikerült megszerveznünk az eseményt. Az első összejövetelekre Tiszaújhelyen, majd a rá következő években Beregdédában és a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban került sor, idén pedig a makkosjánosi középiskolában szerveztük meg 16–25 éves fiatalok részvételével. Megemlítendő még, hogy immár négy éve az ifjúsági találkozóval egy időben kerül megszervezésre a görög katolikus fiatalok gitáros tábora is. Ennek folytán a két esemény neve összemosódott, és Megmaradni Kárpátaljai Görög Katolikus Ifjúsági Találkozó és Gitáros Tábor néven ismert.”

Megtudtuk, az idei ifjúsági találkozó a Hiszek egy Istenben…Vagy valaki másban? címet kapta. „A katolikus egyházban az idei esztendő a hit éve, innen a cím” – tájékoztat Miklós atya, aki elmondta még, hogy a fiúk elszállásolását az iskolában, a lányokét pedig helyi családoknál oldották meg. Az étkeztetés az iskola étkezdéjében történt.

Az idei ifjúsági találkozó lelki vezetője Kutas Attila dombóvári római katolikus atya volt, aki a hét napjain az előbb említett témában tartott előadást a gyerekeknek. A gitározni tanuló gyerekekkel Szentesi Csaba anyaországi tábori lelkész foglalkozott. A tábor munkájában a környékbeli településeken szolgáló magyar görög katolikus lelkészek is részt vettek.

Reméljük, hogy a közel két évtizedes múltra visszatekintő ifjúsági találkozó a nevében foglaltakhoz híven a jövőben is megmarad, s továbbra is elősegíti a görög katolikus fiatalok hitbéli erősítését. Az ifjusági találkozót a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatta.

F.Zs.