Van visszaút a drogfüggőségből

„Hangos visítást hallottam a fejemben, görcsbe rándultak az ujjaim...”

Sajnos, már Kárpátalján is megjelent a kábítószer, mely elsősorban épp a jövő zálogára, az ifjúságra jelent veszélyt. Örömöt ígér, de testi-lelki bilincseket rak azokra, akik előbb csak a kisujjukat nyújtják felé, de azután magához rántja a kezüket, a karjukat s végül egész valójukat. Kellemes érzésekkel kecsegtet, de teljes fizikai és szellemi leépüléshez vezet, miközben a mások egészségével, életével játszó lelkiismeretlen méregkeverők legyártják, a hasonszőrű kufárok pedig értékesítik az emberi szervezetet tönkretevő szereket, mert nekik aztán mindegy, hogy életek kisiklasztása, családok szétverése árán is, de minél több pénz kerüljön a mocskos kezükbe. Ám ha áldozataik idejében megállnak a lejtőn, meglátják, hogy van élet a drogfüggőség után. Akárcsak a nevetlenfalui Zekurics József, akiben volt annyi bátorság, hogy nyíltan beszéljen kábítószeressé válásáról és megszabadulásáról.

– Félénk, visszahúzódó gyermek voltam, s rettegtem az éjszakától, a sötéttől, ezért csak úgy tudtam elaludni, ha valamilyen gyenge fényforrás világított a szobában, de így is megtörtént, hogy reggelig sem bírtam elaludni – indítja beszélgetésünket a jelenleg húszéves fiatalember. – Reméltem, hogy félelmeim a gyermekkorral együtt megszűnnek, ezért alig vártam, hogy felnőjek, de még tinédzserként is gyötörtek. Amellett boldogtalan is voltam. Édesanyám nagyban foglalkozott a „cigarettabiznisszel”, nagy jövedelemre tett szert, s anyagilag mindent meg is kaptam tőle: 14 évesen motorkerékpárt, két év múlva pedig gépkocsit vásárolt nekem, „csak” éppen a meleg családi légkör hiányzott. Már 12 évesen rászoktam a cigarettára, 16 évesen pedig a drogokra, melyeket Kárpátalja különböző részein szereztem be, de a pontos helyszínekről nem szeretnék beszélni (gondolom, az olvasó megérti, miért nem… – L. M.). Előbb csak a „füves”, vagyis a marihuánás cigarettákat kezdtük szívni néhány barátommal, de nem hibáztatom őket, nem ők beszéltek rá a kábítószerezésre, hanem én magam akartam drogozni, mert tévesen azt hittem, hogy így élhetem át a boldogság érzését. Egy gyufásdoboznyi marihuána akkoriban 60 hrivnyába került, s úgy használtuk fel a „füvet”, hogy a cigarettákból kiszedtük a dohányt, fele-fele arányban összekevertük a marihuánával, majd a keveréket visszajuttattuk a cigarettába. Az „anyag” minőségétől függően egy gyufásdoboznyi marihuána átlagosan három „füves” cigarettához volt elég. A hatás már egy-két perccel a szívás kezdése után jelentkezett: feloldódtunk, nevettünk, s az „anyag” töménységétől függően fél óráig vagy egy óráig maradtunk „feldobott” állapotban. Utána viszont fáradtság, bágyadtság, álmosság tört ránk.

– Mennyi ideig maradt meg a marihuána mellett?

– Azt hittem, meg tudok állni a „könnyű drognál”, elhatároztam, hogy nem próbálkozom meg az erősebb kábítószerek szedésével, ám egy-két hónap múlva mégis megkóstoltam a magunk között csak „nitrónak” nevezett, s itt, Kárpátalján készített szintetikus drogot, melynek sem a „hivatalos” nevét, sem az összetételét nem ismerem, a hatását viszont annál inkább. Hat gramm por egy adag, ami abban az időben 600 hrivnyába került. A port rászórtuk egy papírlapra, majd az orrunkkal felszippantottuk. Egyhuzamban három napig szedtem, s kezdetben „felpörgetett”, jól éreztem magam, de nem tudtam aludni, éjszakánként a gépkocsimmal róttam az utakat, s csak az Istennek köszönhetem, hogy nem szenvedtem vagy nem okoztam balesetet. Közben viszont állandóan azt éreztem, mintha ülne valaki mögöttem a kocsiban. A szer szedésének a napjaiban étvágyam sem volt, semmit sem ettem, hét kilót is lefogytam, a három nap elteltével pedig fáradtság, kimerültség tört rám, másfél-egy napot végigaludtam, s öt nap pihenőt tartottam, de akkor is csak egy-két szendvicset fogyasztottam el, majd újrakezdtem a „nitró” szedését, mert már vágytam rá, noha egy idő elmúltával már a „felpörgöttséget” sem éreztem, viszont idegileg kikészültem. Ha szóltak hozzám, minden ok nélkül „felkaptam a vizet”, az ujjaim pedig újra és újra görcsbe rándultak.

– Mennyi ideig kábítószerezett, s mi váltotta ki azt az elhatározását, hogy leszokik a drogról?

– Két és fél évig kábítószereztem. Közben édesanyám balesetet szenvedett, az újonnan létesített bárja megnyitásának a reggelén gázrobbanás történt, két ember meghalt, hárman pedig megsebesültek, köztük az édesanyám is, a teste 67 százalékban megégett, s bár fizikailag felépült, lelki beteg lett. Ekkor kereste fel a Csongori Bethesda Szenvedélybeteg-mentő Missziót, ahol visszanyerte az életkedvét, rájött az emberi kapcsolatok fontosságára, családcentrikussá vált, s rádöbbent, hogy a cigaretta árusítása nem Istennek tetsző dolog, mert az egészségre káros anyagot forgalmaz, ezért áttért a ruhaneműk és az élelmiszerek eladására. Én eleinte ostoba döntésnek tartottam, hogy felhagyott a nagyobb jövedelmet biztosító „cigarettabiznisszel”, sokat veszekedtem is vele emiatt, ő viszont – tudomást szerezve a drogozásomról – igyekezett szép szóval jobb belátásra bírni, majd elkeseredésében fel is pofozott, s az érvei hatására végül elhatároztam, hogy felhagyok a kábítószerezéssel, ám ez nem ment olyan könnyen, ahogy elképzeltem. Már két hete nem drogoztam, amikor hallucinációim támadtak, hallottam, mintha nyílna a kiskapu, mintha valaki lépkedne az udvarunkon, visszatért a sötéttől, az éjszakától való gyermekkori félelmem, hangos visításokat hallottam a fejemben, egy éjszaka pedig ismét görcsbe rándultak az ujjaim, reszketés tört rám, becsukódott a szemem, a szám, ki sem tudtam nyitni azokat, s úgy éreztem, mintha ott lenne a szobámban az ördög. (Vagyis teljes erővel rátörtek az elvonási tünetek – L. M.) Rettenetesen megijedtem, s teljes szívvel könyörögni kezdtem az Istenhez, hogy segítsen rajtam, mire elmúlt a reszketésem, s megszűntek a hallucinációim. De éreztem, hogy a gyógyulásom végett kezelésre van szükségem, ezért elmentem a Csongori Bethesda Szenvedélybeteg-mentő Misszióba, ahol az igehirdetéseket hallgatva, s csoportos lelki terápiákon részt véve megszabadultam a drogfüggőségemtől. Hiszem, hogy Jézus adott ehhez lelki erőt, aki kiteljesítette bennem a vele való közösségben megtalált boldogság érzését, s rádöbbentett arra, hogy a boldogsághoz nincs szükség kábítószerekre, káros szenvedélyekre. Már a sötéttől sem félek, a cigarettáról is leszoktam, s elhatároztam, hogy életemben Isten dicsőségét fogom szolgálni. Az édesanyámmal is megjavult a kapcsolatom, most már valódi, meleg családi kapcsolatok kötnek össze minket, s jelenleg is az ő üzletében dolgozom.

– elem –