Tanévkezdés a református líceumokban

2012. szeptember 14., 10:00 , 609. szám
Répás Zsuzsanna köszönti a diákokat és tanáraikat

A kárpátaljai református líceumok hagyományos tanévnyitó ünnepségére múlt vasárnap került sor Beregszászban.

Az esemény, amelynek idén is a beregszászi református templom adott otthont, a nagydobronyi, a nagyberegi, a péterfalvai és a técsői református líceumok zászlóinak ünnepélyes bevonulásával kezdődött. A vendégek között üdvözölhették a házigazdák többek között Répás Zsuzsannát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, valamint a kíséretében lévő Brendus Réka főosztályvezetőt és Ljubka Katalin osztályvezetőt, dr. Fedor Tibort, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetőjét, Bacskai József Magyarország ungvári és Tóth Istvánt beregszászi főkonzulját, valamint Szalipszki Endre ungvári konzult.

Igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy mindenért Istené a dicsőség. „Nekünk, Kárpátalján élő magyaroknak meg kellett tanulnunk, hogy «Elég neked az én kegyelmem». Legyen elég nekünk ebben a tanévben is az, amit az Úr ad” – kívánta a püspök. Legyen megelégedés, mert – mint fogalmazott – az elégedetlenség megkeserít, boldogtalanná, hálátlanná, vesztessé tesz. – „Mi nem kívánunk vesztesek lenni. Szeretnénk, ha a ránk, református lelkészekre, pedagógusokra, hitoktatókra bízott emberek nem vesztesek lennének, hanem győztesek. Győztesek Isten előtt is. (…) Kik győznek a bűnök, kísértések, rabságok felett, győznek a közömbösség, csüggedés és az elégedetlenség kísértése felett” – mondta egyebek mellett Zán Fábián Sándor. A püspök aggodalommal szólt a születések csökkenő számáról Kárpátalján, pedig mutatott rá, a gyermek az Úr ajándéka a családban, s tudni kell elfogadni az ajándékot. Mint mondta, boldog az a nemzet, amely büszke lehet fiaira.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar kormány üdvözletét tolmácsolva a kárpátaljai magyar szülőknek, tanároknak és diákoknak arról beszélt, hogy a magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság kiemelten kezeli a külhoni magyar oktatás helyzetét. Jelezte, az idei évtől a kárpátaljai református líceumok is nemzeti jelentőségű intézményekként vannak számon tartva, vagyis számíthatnak a magyar államra, amely lehetőségeihez mérten szabályozottan és kiszámíthatóan járul hozzá ezen intézmények folyamatos működéséhez, „ha már az ukrán állam ezt a kötelességét szünetelteti”. Az eddigi részeredményeken túl a magyar kormány együtt küzd a kárpátaljai magyarokkal azért, hogy a felsőoktatásba történő felvételire magyar nyelven is lehetőségük legyen, mondta el egyebek mellett Répás Zsuzsanna, egyben emlékeztetve, hogy az anyanyelven továbbtanulni vágyók számára a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola széles továbbtanulási lehetőségeket kínál. Az, aki Magyarországon kíván továbbtanulni, már a most januári keresztfélévtől számíthat arra, hogy a külhoni anyanyelvi iskolákban sikeresen letett érettségit nyelvvizsgaként fogják elismerni, amiért a felvételinél pluszpont jár – tette hozzá.

Dr. Fedor Tibor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a határon túli magyarság megmaradásának zálogai a Kárpát-medencében továbbra is a magyarajkú egyházak és a magyar tannyelvű iskolák. Különös jelentősége van az egyházak által fenntartott iskoláknak, ahol egyszerre valósul meg Isten igéjének anyanyelven történő hirdetése és a magyar nyelvű oktatás biztosítása – fűzte hozzá. A magyar állam lehetőségeihez képest a jövőben is támogatni szándékozik ezeket az oktatási intézményeket, biztosított a főosztályvezető, emlékeztetve egyebek mellett, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma már második éve biztosítja az úgynevezett „kenyérpénzt” a református líceumoknak annak érdekében, hogy azok a rászoruló tehetséges magyar diákok számára is lehetővé tegyék a kollégiumi ellátást.

Tóth László református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyházkerület tanügyi bizottságának elnöke ismertetőjében egyebek mellett elmondta: az elmúlt tanévben az egyház iskoláiban összesen 358 diák tanult. Ezek közül 191-en hagyták el idén az iskolák falait. Közülük 178-an vettek részt a külső független érettségi vizsgákon, és ebben az esztendőben bebizonyosodott, hogy nagyon nehéz helyt állni úgy, ha a diákoknak a korábbi három helyett két évben kell megtanulni az érettségihez szükséges anyagot. „Nagyon nehéz helyt állni úgy, hogy egy olyan program szerint kell megtanulni ennek az országnak a nyelvét, amely nem arra van kitalálva, hogy mi, akik nem ukrán anyanyelvűek vagyunk, ezt megtanuljuk” – fűzte hozzá. A lelkész ennek ellenére arról számolhatott be, hogy a 191 idén érettségiző diák közül 157-en tovább folytatták tanulmányaikat ukrajnai és magyarországi oktatási intézményekben. A négy líceum kapui idén szeptemberben 353 diák számára nyíltak meg.

A rendezvény befejezéseként a Kárpátaljai Református Egyházkerület egy pedagógus munkáját, és a négy líceum egy-egy diákjának tanulmányi eredményeit díjjal ismerte el. Az idei díjazottak Tusa-Bocskai Ibolya, a Péterfalvai Református Líceum pedagógusa, Dobsa Evelin, a nagyberegi, Tóth Zsanett, a nagydobronyi, Orosz Boglárka, a péterfalvai és Pap Nikolett, a técsői református líceum diákja lettek.

hk