A C-vitamin felfedezője

A mai napig tizenhárom magyar vagy magyar származású személynek ítélték oda a Nobel-díjat. Túlnyomó többségük természettudósként, fizikai, kémiai vagy orvostudományi kutatásai elismeréseként vehette át a rangos kitüntetést, de szinte mindannyian külföldön dolgozva, más államok polgáraiként tették meg azt a felfedezésüket, amit így honorált a tudományos világ. Dr. Szent-Györgyi Albert kutatóorvos, biokémikus az egyetlen Nobel-díjasunk, aki magyarországi tudományos tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat.

A „csodatevő” élettankönyvek

A leendő tudós 1893. szep­tember 16-án Budapesten látta meg a napvilágot a marosvásárhelyi születésű Szent-Györgyi Miklós pénzügyi fogalmazó és Lenhossék Jozefin második gyermekeként. Két testvére volt: a bátyja, Pál és az öccse, Imre. Szép hangú édesanyja operaénekesnő szeretett volna lenni, ezért szülei a Budapesti Operaház akkori karmesteréhez, Gustav Mahlerhez, a jó nevű zeneszerzőhöz küldték meghallgatásra, ám a komponista azt tanácsolta a lánynak, hogy inkább menjen férjhez, mert a hangja nem elég erős ahhoz, hogy betöltsön egy előadótermet. Jozefin szót fogadott, de családi körben szívesen énekelt és zongorázott. Gyermekei is szerették a zenét, Albert megtanult zongorázni, Pál pedig hegedülni, s a legidősebb fiú úgy megkedvelte a hegedűjátékot, hogy felnőve zenészi pályára lépett.

Albert a Lónyay utcai Református Gimnáziumban tanult, de sokáig éppen olyan gyenge tanuló volt, mint a majdani fizikai és matematikai zseni, Albert Einstein vagy a világhírű feltalálóvá vált Thomas Alva Edison. Az iskolában csak magolt, buta, nehéz felfogású gyermek volt, s szülei még házitanítót is fogadtak mellé, hogy meg ne bukjon. Tizenhat éves korában azután szinte hihetetlen szellemi átalakuláson esett át. Be-bekukucskált orvos nagybátyja élettankönyveibe, s egy, az emberi agy felépítését ábrázoló rajzot szemlélve, hirtelen felébredt benne a vágy, hogy olvasni kezdje a könyveket. Tudásszomj ébredt benne, nekibuzdult a tanulásnak, s a gimnázium utolsó két osztályát már kitűnő diákként fejezte be. 1911-ben beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem orvosi karára, majd kutatómunkát kezdett végezni nagybátyja laboratóriumában, 1913-ban pedig – tanulmányai mellett – munkát vállalt az Élettani Intézetben. A következő évben azonban kitört az első világháború, Szent-Györgyi Albertnek is magára kellett ölteni a katonazubbonyt, s a galíciai frontra vezényelték, ahol medikusként – az orvosok mellett – a sebesülteket kezelte, méghozzá olyan odaadóan és eredményesen, hogy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. A lövedékek és a szuronyok által okozott sebeket, a kilobbanó életeket, a sebesülteket, a rokkanttá váló katonákat látva azonban egy életre megutálta a háborút. 1917-ben leszerelték, még abban az évben megszerezte a diplomáját, majd feleségül vette a szintén az egyetem orvosi karán tanuló s a gyógyítói pályát választó szerelmét, Demény Kornéliát, aki a következő esztendőben kislánnyal ajándékozta meg.

Kutatóorvos akart lenni, ezért 1919-ben további tanulmányokat folytatott Pozsonyban, Prágában, Berlinben, valamint a hollandiai Groningenben és Leidenben, hogy minél jobban beleássa magát a biológia, az élettan, a bakteriológia, a gyógyszertan, a kémia és a fizika világába. Egy év múlva munkát vállalt a Leideni Egyetem Farmakoterápiai Intézetében, de professzora szemet vetett a feleségére, ezért felmondott, s családostul Groningenbe költözött, ahol a mellékvese működését és az Addison-kór kialakulásának okait kutatta. Az 1920-as évek végén a ködös Albionban, a Cambridge-i Egyetem Biokémiai Tanszékén folytatta tanulmányait, s kémiából is doktorátust szerzett.

A zsebbe dugott paprika és a nagy felfedezés

Cambridge-i kutatásai során ismeretlen anyagot talált a mellékvesében, megállapította az összetételét (C6H8O6), s a hat szénatom után hexuronsavnak nevezte el. Felismerte, hogy az emberi sejteknek szükségük van erre az anyagra, ám szervezetünk nem állítja elő azt, csak állati, illetve növényi organizmusokban termelődik. Mielőtt azonban befejezte volna a vele végzett kutatásokat, 1931-ben, Klebelsberg Kunó akkori magyar kultuszminiszter kérésére hazatért, s a Szegedi Egyetem Orvosi Vegyészeti Intézetének a professzora lett. S mivel addig csak minimális mennyiségű hexuronsavat tudtak kivonni a mellékveséből, a káposztából, valamint a narancsból, ezért újabb és újabb növényekkel kísérletezett, hogy minél több anyagra tegyen szert. 1932-ben, egy este azután a felesége friss szegedi fűszerpaprikát tett elé a vacsoraasztalra, s mivel a kutató nem szerette a paprikát, Kornéliát viszont annál inkább, ezért, hogy ne sértse meg hitvesét, visszautasítás helyett egy óvatlan pillanatban zsebre vágta az élelmiszert. A vacsora után eszébe jutott, hogy szinte ez az egyetlen növény, amelyiket eddig még nem vizsgált meg, így a laboratóriumába sietett, s éjfélre kiderítette, hogy a szegedi fűszerpaprika a legcsodálatosabb hexuronsavraktár, grammonként két milligramm hexuronsavat lehet kivonni belőle. Rövid időn belül három és fél kilogrammra tett szert. Tengerimalacokkal végzett kísérletek során kiderítette, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot, s e betegség ellen kifejtett hatására utalva, Szent-Györgyi Albert javaslatára aszkorbinsavnak nevezték el a C-vitaminként is számon tartott anyagot, melyből az egészséges emberi szervezetnek naponta legalább 50-60 milligrammra van szüksége. A paprikát felhasználó C-vitamin-gyártás módszerét is kidolgozták. Az anyag előállításához pedig bőséges forrást jelentett a Szeged környékén nagy mennyiségben termelt fűszerpaprika. 1937-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Szent-Györgyinek ítélte oda az élettani-orvosi Nobel-díjat. Magyarországon pedig a Corvin-koszorú átadásával ismerték el tudományos munkásságát. Közben, 1936-ban, a P-vitamint is felfedezte.

A kutató figyelme ezután az izomműködés felé fordult, és sikeresen tanulmányozta a különböző fehérjék szerepét az izom összehúzódásában. 1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, az 1940–1941-es tanévben pedig ő töltötte be a Szegedi Egyetem rektori tisztét. Székfoglaló beszédében leszögezte: „Az egyetem egyik legfőbb feladata és kötelessége a kutatás, új igazságok keresése. Ezért az egyetemnek át kell lennie hatva az igazságok szeretetétől, s falai között meg kell őriznie a teljes szellemi szabadság levegőjét, mely nélkül minden kultúra elsorvad.” Távol állt tőle a szobatudósi élet. Szinte minden sportot kipróbált, rendszeresen teniszezett, lovagolt. Azt vallotta: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legjelentősebb nevelőeszköze. A sport a test útján nyitja meg a lelket.” A sportolás mellett pedig az algyői repülőtéren még repülni is megtanult, s a jó pedagógiai érzékkel megáldott, fiatalos professzor a diákok kedvenc tanára lett.

Bekapcsolódás a politikába, emigrálás Amerikába

1939-ben a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta Szent-Györgyitől a Nobel-díj érmét (ez a mai napig ott található), s a kutató emberbaráti érzéseit és önzetlenségét jellemzi, hogy az éremért kapott összeget az 1939. november 30-án kitört szovjet–finn háború (más néven téli háború vagy száznapos háború) által meggyötört finneknek ajánlotta fel. A nácik iránti ellenszenve, demokratikus elvei és háborúellenes nézetei folytán 1942-ben csatlakozott a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronthoz, a következő évben pedig – más értelmiségiekkel együtt – megalapította a Polgári Demokrata Pártot. 1944 elején a hitlerizmussal szembenálló, a náci Németországgal való kényszerszövetséggel szakítani akaró Kállay Miklós miniszterelnök – Horthy Miklós kormányzó tudtával és beleegyezésével – arra kérte a kitűnő angol kapcsolatokkal rendelkező, világhírű tudóst, hogy utazzon Isztambulba, s brit diplomatákkal folytasson titkos tárgyalásokat Magyarországnak a világháborúból való kilépéséről és egy különbéke megkötéséről. Szent-Györgyi Albert eleget is tett a felkérésnek, ám a kiugrási terv meghiúsult, mivel 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, a kormányfő a török követségen kért menedékjogot, s az ekkorra már hazatért tudósnak is bujkálnia kellett a Gestapo elől, mivel a titkos diplomáciai útról tudomást szerzett Hitler személyesen adott parancsot az elfogatására. A kutatónak sikerült elkerülnie a letartóztatást, s a világégést követően a Budapesti Tudományegyetem orvosi karának a biokémia professzora lett. Az izomban felfedezett egy fehérjét, melyet aktinnak nevezett el, s kimutatta, hogy egy másik fehérjével, a miozinnal társulva ez felelős az izom összehúzódásáért. Emellett azt is felfedezte, hogy az összehúzódáshoz szükséges energia közvetlen forrása a szervezetben lévő, adenozin-trifoszfát nevű vegyület. Eleinte még bízott benne, hogy Magyarország független, demokratikus állam marad. 1945. április 2-án egyike lett annak a tizenkét kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az 1945-ös választások után megalakult Nemzetgyűlés külön törvény alapján képviselőnek hívott meg a Parlamentbe. Ám hamarosan rá kellett döbbennie, hogy a náci befolyást felváltja a szovjet függőség és a kommunista diktatúra, ezért 1947-ben barátja, Zilahy Lajos letartóztatása után, a politikai terrortól tartva Amerikába emigrált.

Massachusetts államban, a Boston mellett, ugyancsak az Atlanti-óceán partján fekvő Woods-Hole városban telepedett le, s a végtelenbe hullámzó tengerre néző házában élte le hátralévő évtizedeit. 1962-ig az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának az igazgatója volt. A chicagói Armour and Co. vállalat évi 50 ezer dolláros támogatása révén alapkutatásokat végzett az izomfiziológia területén. A kutatásokba unokaöccse, András és annak felesége, Éva is besegített. 1954-ben felvette az amerikai állampolgárságot, az Amerikai Szívgyógyász Társaság neki ítélte oda a Mary Lasker-díjat alapvető jelentőségű izomkutatásaiért, melyekkel elősegítette a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a megértését, s ezáltal gyógymódjuk megtalálását. A munka mellett szerette a társasági életet, a sportot, a zenét, s időnként drága műalkotásokat is vásárolt. Széles baráti körrel rendelkezett, Kodály Zoltánt is nemegyszer vendégül látta, legjobb barátja pedig – az 1950-es években – a számítógép kifejlesztésében nagy szerepet játszó matematikus, az ugyancsak Nobel-díjas Neumann János volt, aki egy Szent-Györgyiék otthonában tartott előadásával indította el a biológusok és kvantumfizikusok konferenciasorozatát.

Az 1950-es évek második felétől a sejtosztódást kiváltó tényezőkkel, ennek kapcsán pedig a kóros sejtburjánzással, vagyis a rákkal kezdett foglalkozni. 1962-től 1971-ig a Darthmouth-i Egyetem professzoraként folytatta jelentős rákkutatási munkásságát. Több mint kétszáz tanulmányt és számos könyvet jelentetett meg az izomműködésről és a rákbetegségekről. Az otthoni politikai légkör enyhülésével, az 1960-as évektől többször is hazalátogatott Magyarországra, s ismét felkereste legnagyobb felfedezése helyszínét, Szegedet. 1986. október 22-én, 93 évesen, veseelégtelenségben hunyt el. Hamvait otthona kertjében helyezték nyugalomra. (Források: Móra László: Szent-Györgyi Albert élete és munkássága, Wikipédia)

Lajos Mihály