Mindig az igaz és tiszta ügy mellett

Mádl Ferenc-emléktábla a Rákóczi-főiskolán

2012. szeptember 21., 10:00 , 610. szám

Mádl Ferenc néhai magyar köztársasági elnöknek állítottak emléktáblát múlt vasárnap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az avatóünnepségre Kárpátaljára látogatott Mádl Dalma, a tavaly májusban elhunyt államfő özvegye.

Az eseményen jelen volt többek között Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, dr. Gróh János Gáspár, a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója, Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke, a KMKSZ alelnöke.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke ünnepi beszédében Kányádi Sándort idézve hangsúlyozta: Mádl Ferenc megtartó példa volt mindannyiunk számára. Felidézte, hogy a köztársasági elnök 2002 tavaszán, a főiskola Kölcsey-kollégiumának ünnepélyes átadása alkalmából látogatott Beregszászba. Számos magas rangú állami vezető járt Mádl Ferenc előtt is Ukrajnában, Kárpátalján, ám ő volt az első, aki kapcsolatot teremtett az átlagpolgárral, az utca emberével is. Mindenkit meghallgatott, mindenkivel szót értett, szerették őt a beregszásziak és a környék lakói, akik fogadására a város főterére gyűltek – hangsúlyozta a főiskola elnöke.

A kollégiumavató kapcsán egy másik fontos eseményre is sor került akkor, emlékeztetett Orosz Ildikó: Beregszász vezetői átadták azt az okiratot, mellyel a volt törvényszéki palotát a város a beregszászi magyar főiskolának adományozta. Mádl Ferenc ekkor ígéretet tett, hogy „keresztapaként” a továbbiakban is nyomon követi majd a tanintézmény sorsának alakulását.

Idővel azonban Ukrajnában és Magyarországon is változott a politikai helyzet, s a város új vezetői megpróbálták visszavenni a főiskolától az épület tulajdonjogát – mondta a főiskola elnöke.

[A KMKSZ elnöksége 2004. május 24-i nyilatkozatában jelezte: Gajdos István szociáldemokrata képviselő, az UMDSZ elnöke részéről indult támadás a főiskola tulajdonjoga ellen, „aki azt próbálja elérni, hogy az épületet elvegyék a főiskolától”. „Nyilvánvaló, hogy politikai bosszúhadjáratról van szó, amely a főiskola önállóságának aláásását, s a saját politikai befolyásának növelését, pártjának érdekeit szolgálja” – olvasható egyebek mellett a nyilatkozatban – a szerk.]

„Jogtudósként, hithű keresztényként mindig az igaz és tiszta ügy mellé állt” – emlékeztetett Orosz Ildikó, felidézve, hogy a köztársasági elnök akkor sietett a beregszászi főiskola segítségére, amikor a kárpátaljai magyarság egyetlen felsőoktatási intézménye a magyarországi kormányzat támogatását sem élvezhette. A magyar államfő a lebeszélő hangok ellenére levélben fordult Leonyid Kucsma akkori ukrán elnökhöz a főiskola ügyében, illetve minden nemzetközi fórumon és tárgyaláson felvetette a kérdést – idézte fel a majd egy évtizeddel ezelőtt történteket a beregszászi főiskola elnöke.

Orosz Ildikó jelezte, hogy hasonló szimpátiával viseltetett a tanintézmény iránt a magyar államfő felesége, Dalma asszony is. Férje elnöksége idején, de azután is számos alkalommal elvállalta azoknak a rendezvényeknek a fővédnökségét, melyeken a főiskolai épület tatarozására gyűjtöttek az anyaországban. Neki is nagy szerepe van tehát abban, hogy magyar–magyar összefogással sikerült az épületbelső felújítása, hangsúlyozta Orosz Ildikó.

A beregszászi főiskola elnöke végezetül köszönetet mondott Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és Beregszászi Konzulátusának, amiért társultak a főiskola kezdeményezéséhez és segítették az emléktábla elhelyezését tíz évvel azt követően, hogy a néhai államfő a városban járt.

A továbbiakban Breuer Klára kabinetfőnök, Mádl Ferenc volt külpolitikai főtanácsadója méltatta a néhai köztársasági elnököt. Mádl Ferenc elsősorban jogászprofesszor volt, ezért is szerette azokat az alkalmakat, amikor határon túli diákokkal lehetett együtt, hangzott el. Nagyon reménykedett abban, hogy a beregszászi főiskolának szép jövője lesz, s örülne, ha látná, mennyi minden történt az intézményben azóta – fogalmazott Breuer Klára.

Amikor meghallotta a főiskolával kapcsolatos aggodalomra okot adó híreket, azonnal cselekedett, méghozzá a rá jellemző módon úgy, hogy nem kereste a reflektorfényt: levelet írt és tárgyalt – idézte fel a Mádl Ferenc beregszászi látogatása után történteket egykori munkatársa. Az államfőt jellemző három fogalom a korrektség, az alázat és a műveltség – fogalmazott Breuer Klára.

A méltatásokat követően Mádl Dalma leplezte le a néhai köztársasági elnök portréját ábrázoló márvány emléktáblát, melyet a főiskola épületének második és harmadik szintje közötti lépcsőforduló falán helyeztek el. Az emlékezés koszorúját Orosz Ildikó főiskolai elnök helyezte el a tábla alatt.

Ezt követően Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megáldotta az alkotást. „Istenünk, te szent fiadnak, a mi urunk Jézus Krisztusnak a feltámasztásával megörvendeztetted a világot. Áldd meg ezt az emléktáblát, és töltsd el a szívünket Szent Lelked kegyelmével, hogy mindig figyelmeztessen bennünket arra a hitre és tiszteletre, amelyet Mádl Ferenc tanúsított. Áldd meg ezt az emléktáblát, hogy akik a nagy magyar tudós, a hitvalló katolikus, és a nagy magyar államférfi, Mádl Ferenc tiszteletére emelték, az ő példájából merítsenek erőt, s majdan ők is példaképei legyenek a következő nemzedékeknek Krisztus, a mi urunk által” – fohászkodott a bíboros.

Vaszil Roman ungvári szobrász, az emléktábla alkotója az egybegyűltekhez szólva köszönetét fejezte ki az ungvári magyar főkonzulátusnak és Mádl Dalmának azért az irányában tanúsított bizalomért, hogy az emléktábla elkészítésével megbízták.

Végezetül Orosz Ildikó köszönetet mondott Mádl Dalmának és az egész családnak a beregszászi főiskola iránti gondoskodásukért, s elismerése jeléül egy, az intézmény képével díszített 100 éves cserepet nyújtott át neki az épület felújítás alatt álló tetőzetéről. Egyúttal átadta azt a díszoklevelet is, amely igazolja, hogy a Mádl család 3333 cserépjegyet vásárolt a tetőszerkezet-csere támogatását célzó cserépjegy-akció keretében.

* * *

Kétnapos kárpátaljai látogatása során Mádl Dalma egyházi fenntartású szociális intézményeket keresett fel. Szombaton ellátogatott a nagydobronyi árvaházba és a ráti gyermekotthonba, míg vasárnap a beregszászi templombúcsút és a főiskolai avatóünnepséget követően a beregszászi idősotthont tekintette meg.

Az avatóünnepséget megelőzően Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Brenzovics László alelnök a főiskola épületében megbeszélést folytatott dr. Gróh János Gáspárral, a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatójával.

szcs