Plakátszaggatás a Nagyszőlősi járásban
Ismeretlenek az éj leple alatt megrongálták Kovács Miklós képviselőjelöltnek, a KMKSZ elnökének választási óriásplakátjait a Nagyszőlősi járásban.
Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, Kovács Miklós képviselőjelölt választási megbízottja a 73. számú Nagyszőlős központú egyéni választókerületben lapunknak elmondta, Tiszapéterfalva környékén három plakát esett áldozatul a vandáloknak, további kettőt Csepében, kettőt Mátyfalván és még egyet Tiszaújlakon szaggattak le.
– A plakátokat nem egyszerűen csak megrongálták, hanem alapos munkát végezve teljesen leszaggatták, és még a maradványokat is magukkal vitték, nem hagyták a helyszínen – mondja a választási megbízott. – Valószínűleg több ember szervezett akciójáról van szó, akik gépkocsival járják a vidéket, talán nem is helybéliek. Nyilván előbb, még világosban, felderítették a terepet, felmérték, mely plakátok távolíthatók el az utcáról. Majd, a beszámolókból ítélve, valamikor este 23 óra és hajnali 5 óra között tépték le a plakátokat.
Barta József szerint alattomos dolog az éjszaka leple alatt ilyesmire vetemedni. Úgy volna tisztességes, mondja, hogy ha valakinek nem tetszik Kovács Miklós személye, az álljon ki a nyilvánosság elé, s mondja el, hogy miért.
– A legfájóbb azonban, hogy mindez magyarlakta településeken történik, míg az ukránok lakta falvakban Kovács Miklós egyetlen plakátjának sem esett még bántódása – teszi hozzá. – Reméljük, hogy fény derül a tettesek kilétére, s nyilvánosságra hozhatjuk a neveiket, hogy az egész magyar közösség tudomást szerezzen arról, kinek a megbízásából cselekedtek, kinek nincs mersze kiállni a helyi magyarok elé.
hk