Idegenben is gálázott a Kárpáti

Kézilabda

2012. október 26., 10:00 , 615. szám

Az itthon elért 17 gólos siker után idegenben is 12 góllal nyert az Ungvári Kárpáti női kézilabda-csapata, és simán jutott az EHF-kupa 3. fordulójába.

Még a legvérmesebb bolgár kézilabdadrukkereknek sem lehettek komoly reményeik arra, hogy az Ungváron elszenvedett 34-17-es vereséget követően hazai pályán lehet valami keresnivalójuk a Kárpáti ellen, de azért egy szoros csatában joggal bízhattak. Nos, még erről is le kellett mondaniuk: az Etar-64 már az első játékrészt követően 23-11-es vesztésre állt, és a folytatásban csak az újabb sima vereség gólaránya lehetett kérdéses.

A második játékrészben Borisz Petrovszkij vezetőedző már a fiatalabbaknak – Balogh, Voronova, Sváb – is bizalmat szavazhatott, az újabb győzelem nem forgott veszélyben. Végül 40-28-ra nyert a Kárpáti, ami azt jelenti, hogy összesítésben imponáló fölénnyel, 74-45-ös gólaránnyal jutott a következő fordulóba.

A legjobb 16 között azonban már egy nemzetközileg is lényegesen magasabban jegyzett együttes, a szerb Radnicski vár majd az ungváriakra.

(felvégi)