Az ember kötelessége csak ott ér véget, ahol a lehetetlen kezdődik
Időben érkeztem a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termébe, ahol meglepően sok ember gyűlt össze a Magyar Kémiaoktatásért díj átadására. A díjazottak kényelmes kanapékon foglaltak helyet, mögöttük hozzátartozóik és a vendégek. Tudtam, miért jöttem: hogy meglepjem az osztályfőnökömet, a Munkácsi Szent István Líceum kémiatanárát, Halusz Magdolnát, a mi Magduska néninket. Arról, hogy díjat kap, mi sokkal előbb tudtunk, és időben elkezdtük szervezni, hogy a díjátadón néhányan meglephessük. Miközben ő mit sem sejtve mindennap felpattant piros kerékpárjára és bebiciklizett a líceumba órákat tartani, Budapesten a Richter Gedeon Alapítvány kuratóriuma méltónak tartotta arra, hogy 2012-ben megkaphassa a Magyar Kémiaoktatásáért Díjat. Ezt a nívós elismerést ebben az évben öt kémiatanár kapta meg, ugyanis az alapítvány feladatai közé tartozik többek között a kémia oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő tanárok elismerése és díjazása. A kárpátaljai jelölteknek különösen örültek – csupán ketten voltak –, hisz a Richternél ez is fontos szempont volt.
Az első percek valamelyikében kattintgattam a fényképezőgépemmel, s a vakuvillanásokkal sikerült feltűnnöm Magduska néninek… Valljuk be, a kanapén ülve, kicsit szorongva, megörült egy ismerős villanásnak és mögötte az ismerős arcnak. Hebegve-habogva magyarázkodtam, hogy mit keresek ott. Sikerült meggyőznöm valami légből kapott sztorival, azonban lassan elkezdődött a ceremónia.
A kuratórium köszöntötte a jelenlévőket és újból hallhattuk, hogy miért vagyunk ott. Nos, engem még mindig Magduska néni izgatott. Lopva pillantgattam felé, hogy vajon észrevette-e, kik jöttek el ma hozzá. Sorban következtek a köszöntések, Kossuth-díjas előadók felolvasással és zenével kedveskedtek a jelölteknek, aztán az alapítvány levetítette Richter Gedeon életútjának kisfilmjét. Végül elérkezett a pillanat, jelöltjeink „színre léphettek”. Igaz, nem tudom, hogy mindegyikük sejtette-e, hogy meglepetés-diákot kapnak, de a mi Magduska nénink valószínűleg még mindig nem.
Egymás után következtek a jelöltek: Nagy Mária Pécsről, Sipos Judit Debrecenből, Horvát József Szentesről, dr. Kiss Szilvia Dunaszerdahelyről és Halusz Magdolna Munkácsról. Mindegyik tanárt egy volt vagy mostani diákja köszöntötte. Magduska néninket a líceumban pár éve érettségizett diákja, Kizman Antal köszöntötte, aki ma a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki Karának hallgatója. Jobb személyt keresve sem találhattunk volna. Tanárnőnk hinni sem mert a szemének, végigmosolyogta a rég nem látott diák köszöntő beszédét, és buzgón bólogatott, mikor az arra emlékezett vissza, hogy Maduska néni mindig fel-felrázta a lustaságából. Miután elhangzottak az ékes szavak, a Richter emberi erőforrás igazgatója, dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit átadta a díjat a kárpátaljai jelöltnek. Immár a jelöltből díjazott lett. A zárszó után sor került néhány csoportképre: csak a díjazottakról, aztán a díjazottakról és a diákjaikról. Az összes vakuvillanás után mindenki pihentethette arcizmait és végre Magduska néni is elmesélte, hogy micsoda meglepetést okoztunk neki. Ezután egyik teremből a másikba ballagtunk, közben „delet ütött az óra.” Erre az időpontra lett berendelve a meglepetés-közönség nagyobbik fele. Kimentem, hogy behívjam őket, és még nagyobb meglepetést szerezzünk az újdonsült díjazottnak. Miután felsorakoztunk a folyosón, a konspiráció másik kitervelője kikísérte hozzánk a tanárnőt. Az arc, a mosoly, a meglepettség... A jelenlévők mindegyikének osztályfőnöke volt Magduska néni.
Mi is örültünk, hogy ott állhatunk az Akadémián, és nem másért, mint hogy Magduska néni sokéves becsületes munkája méltó elismerésben részesült.
Ennyi eltelt év után is mindenki tudja: „Az anyag nem vész el, csak átalakul”.
Magduska néninknek köszönet a sokéves önzetlen munkáért! Köszönet a lelkes támogatásért, sokszor a kemény, de jogos kritikáért. Büszkék lehetünk arra, hogy ő avatott be minket a kémia rejtelmeibe.
Ilnicky Gabriella,
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Média Intézetének 1.évfolyamos hallgatója