2012. november 9.

2012. november 9., 09:00 , 617. szám

Az Úr Jézus szava szerint azok mehetnek be a mennyek országába, akik kicsinyek, mint a gyermekek. Isten szentjét nem a világot elkápráztató csodákról ismerik meg, hanem arról, hogy kicsiny tud lenni, és ráhagyatkozik Urára, aki gondját viseli.

Illés prófétának meg kellett tapasztalnia saját gyöngeségét és kiszolgáltatottságát, hogy fejébe ne szálljon a dicsőség, s az Isten általa megnyilvánuló erejét magának ne tulajdonítsa. Ebben az emberi helyzetben, amikor vizet koldul egy idegen özvegyasszonytól, mutatkozik meg igazán hasonlóság mihozzánk, mindennapi emberekhez, de az Emberfiához is, aki a kereszten így kiáltott fel: „Szomjúhozom!”

Naggyá válni Isten szemében csak őszinte megalázkodás által lehet. Jaj azoknak az egész életükben sikeres, mindenkitől körülrajongott embereknek, akik természetesnek tartják, hogy nekik mindenből a legjobb jár, akik nem tanultak meg sem kérni, sem megköszönni, hanem csak parancsolni és elvenni! De boldogok az olyan egyszerű lelkek, mint az özvegyasszony Illés próféta történetében, akit senki sem tart nagyra, akit senki sem csodál meg, és akinek a véleményére senki sem kíváncsi. Isten tekintete nyugszik az ilyen kicsinyeken, akik a legtermészetesebben, magától értődő módon teszik a jót, akik nem méricskélik magukat senkihez, és odaadják mindenüket.

Ne akarj nagy lenni, ne vágyj hírnévre és dicsőségre a nagyvilág előtt, hanem csak Uradnak akarj tetszeni. Légy olyan kicsiny, hogy magad se vedd észre, hogy teszed a jót. Csak halld meg mindig Jézus szavát: „Adj innom!” Nem fogsz csalódni, mert Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni.

Losák István
nagybégányi plébános