Finn nyelvész kutat Kárpátalján

Érdekes külföldi látogató tisztelte meg jelenlétével a november 4-én zajlott técsői Arany Ősz Kórustalálkozót: Petteri Laihonen, a finnországi Jyväskyläi Egyetem nyelvésze. Kiderült, hogy a finn úriember kitűnően beszél magyarul, ezért a találkozó egyik szünetében – a hagyományos magyar–finn barátság jegyében – röviden elbeszélgettünk vele.

– Ha nem tudnánk, hogy finn állampolgár, a nyelvtudása alapján elsőre magyarnak gondolnánk. Hol sikerült elsajátítania a magyar nyelvet?

– Magyarországi tanulmányaim alkalmával. Ösztöndíjasként kerültem Magyarországra 1994-ben, a Debreceni Egyetemen tanultam hungarológiát. 1996–1997 között Budapesten az ELTE-n, 2000-ben pedig ismét a Debreceni Egyetemen folytattam tanulmányokat, s ezek az évek alapozták meg nyelvtudásomat. A későbbiekben Magyarországon is dolgoztam: 2006–2011 között a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékén finn anyanyelvi lektorként kaptam állást. Jelenleg a közép-finnországi Jyväskyläi Egyetem Hungarológiai Tanszékén tanítok magyar nyelvészetet.

– Hogyan került Técsőre, és mi képezi kutatása tárgyát?

– Egy szociolingvisztikai kutatási projekt révén kerültem ide. Szociolingvisztikának nevezzük azt a tudományt, amely társadalmi szemszögből vizsgálja a nyelvhasználatot. A Finn Akadémia támogatásával zajló projekt az anyaországgal szomszédos államokban élő tömbmagyarságot érintő kutatás, s igen érdekes, élménydús. Ennek révén sikerült már járnom a szlovákiai Csallóközben és Mátyusföldön, valamint a romániai Székelyföldön. Talán meglepő, de Kárpátalján nem először járok. Jelenleg két hetet töltök el Visken.

A munkám során nyelvészeti és társadalmi kérdések egyaránt érdekelnek. A projektben megszabott kérdéseket mélyinterjúk keretében teszem fel az embereknek, s az a tapasztalatom, hogy szívesen válaszolnak. Általában magyar nyelvű és nemzetiségű személyeket kérdezek meg, de megkérdezek magyarul tudó, ám nem magyar nemzetiségűeket is. Összességében arra vagyok kíváncsi, hogyan boldogul az anyaország körül élő tömbmagyarság, s mennyire jelent pl. számukra negatívumot, ha nem ismerik megfelelő szinten az államnyelvet. Érdekel, hogyan érinti mindez az embereket iskolaválasztásnál, vallásnál vagy párválasztásnál, ahogy az is, hogy amennyiben beszéli az illető az államnyelvet, azt hol sikerült megtanulnia. A hadseregben? Baráti körben? Esetleg külföldi munkán? Mennyire meghatározó mindez egy település közösségének életében? Az államnyelv nélkül is van alternatíva a boldogulásra? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseim vannak.

Közben emellett nyelvészetileg tanulmányozom még a különböző nyelvjárásokat is. Érdekesek az eredmények. Pl. itt Visken nem tapasztaltam csupán a helyi közösségre jellemző dialektust, de nem kizárt, hogy más kárpátaljai magyar településeken ilyen kialakult. Ugyanakkor viszont Pozsony mellett már érződik egy erős, csak az ott élő magyarokra jellemző dialektus, s ugyanez a helyzet a Székelyföldön is.

A Csallóköz és Mátyusföld kapcsán már készítettem három összegző-elemző cikket, s ugyanez a szándékom a többi kutatási területtel is. A finn és angol nyelv mellett mindezt magyar nyelven is el szándékozom készíteni: már pusztán azért is, hogy azok, akikkel elbeszélgettem, el tudják olvasni. A munkát egy, a három tömbmagyar területet érintő összefoglaló elemzés zárná.

– A Csallóköz, Székelyföld és Kárpátalja vonatkozásában milyen hasonlóságokat vett észre?

– Kárpátalja olyan terület, mely még nem került be az EU vonzáskörébe, legalábbis a hatások nem olyan erősek, mint az anyaországban vagy az említett két területen. Az a meglátásom, hogy az itteni emberek igyekeznek megőrizni az őseiktől örökölt tradícióikat: ez Székelyföld esetében is hasonlóan erős. Az életszínvonalban látok még különbségeket: itt némileg a másik kettő felé hajlik a mérleg.

– Visk után hová indul?

– Ezt követően Kaszonyba indulok, ott is két hetet töltök majd el. Közben természetesen igyekszem meglátogatni a körülöttük lévő településeket, városokat is. Ide, Técsőre is így sikerült eljutnom, s a kórustalálkozó nagyon tetszik. Fontosnak tartom a kultúrát, mely az olyan kis népek, mint pl. a magyarság, vagy a öt és fél milliós finn nemzet megmaradásában komoly szerepet játszik. Ellátogatok még Beregszászba is, ahol felkeresem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát. Dr. Csernicskó István nyelvészt, a főiskola rektorhelyettesét már korábbról személyesen is ismerem, így nem kizárt, hogy lesznek témáink egy jó szakmai beszélgetésre.

Fischer Zsolt