Ha bekísérik a rendőrök

2012. november 9., 09:00 , 617. szám

„Barátaimmal egy hétvégi estén a városban szórakoztunk. Nem voltunk hangosak vagy ittasak, a rendőrök mégis belénk kötöttek, és azt mondták, hogy a körülmények tisztázása végett bekísérnek bennünket a milíciára. Nem akartunk kellemetlenséget, ezért némi vita után velük mentünk. A rendőrségen kihallgattak bennünket, jegyzőkönyvet vettek fel, majd hajnaltájt hazaengedtek. Úgy bántak velünk, mint holmi bűnözőkkel, garázda elemekkel. Jó volna tudni, hogy hasonló esetben mihez van joguk a rendőröknek, s mihez nincs?”

– A vonatkozó törvények és rendeletek részletesen szabályozzák, milyen körülmények és feltételek teljesülése esetén kísérhetik be a rendvédelmi szervek dolgozói a polgárokat a rendőrségre azok akarata ellenére. Az afféle indoklások, mint például „a körülmények tisztázása, a személyazonosság megállapítása végett” stb. teljességgel törvénytelenek és alkotmányellenesek. Az intézkedő rendőröknek inden körülmények között meg kell nevezniük a konkrét okot, amiért előállítják a polgárt.

Ha mégis bekísérték a rendőrségre, előállították, ne feledje, hogy nem célszerű újabb konfliktusokat provokálnia a rend őreivel. Később, miután kiszabadult, lesz alkalma és lehetősége elszámoltatni a vétkeseket az általuk önnel szemben esetleg elkövetett szabály- vagy törvénysértésekért. Odabent azonban jobb, s főleg biztonságosabb követni az utasításaikat.

Ha úgy érzi, hogy sérülnek a jogai, követelje, hogy hívják oda az önnel szemben eljáró, az önt őrizetbe vevő rendőrök feletteseit, s tegyen panaszt. Jogában áll ügyvédet kérni, s annak megérkezéséig a személyes adatain kívül semmit sem köteles közölni a kihallgató rendőrökkel. Ha mégis úgy dönt, hogy válaszol a kérdéseikre, az adminisztratív eljárásról készítendő jegyzőkönyv felvételekor figyeljen oda, hogy abban szerepeljenek azoknak a tanúknak az adatai és a tanúvallomásai, akik az ön előállításával végződő esetet kezdettől nyomon követték. Érdemes nagyon alaposan végigolvasni a jegyzőkönyvet, s ha ön nem ért egyet annak némelyik kitételével, jogában áll mellé írni: „nem értek egyet”, „nem sértettem meg a törvényt” stb. Érdemes rögzíteni a jegyzőkönyvben az előállítás tényét is, illetve azt, hogy ezt milyen indokkal tették a rendőrök. Ha a jegyzőkönyvben az szerepel, hogy ittasan vették őrizetbe, ön viszont biztos benne, hogy nem fogyasztott alkoholt, követelje az orvosi vizsgálat elvégzését, s annak eredményét csatolják a jegyzőkönyvhöz. A jegyzőkönyv aláírása kötelező, de a jogsértő aláírása rovatban a „jogsértő” szót kihúzathatja, s a helyére a „polgár” szó kerülhet a nyomtatványra.

Utóbb, miután szabadon engedték, önnek jogában áll panaszt tenni a rendőri eljárás ellen az intézkedő hatósági személyek feletteseinél, illetve az ügyészségen.

hk