Népi ritmusok a Rákóczi-főiskolán

2012. november 9., 09:00 , 617. szám

November 6-tól a nép­zene és a néptánc is szorosan hozzáfűződik majd a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mindennapjaihoz. E naptól kezdve ugyanis heti rendszerességgel kerül majd sor élő zenével kísért táncalkalmakra főiskolánkon.

A Pro Cultura Subcar­pathica civil szervezet és a főiskola szervezésében hatodikával kezdődően ezentúl minden hét keddjén ingyenes táncház lesz majd: délután 3-tól a 6–12 éves, 5-től pedig a 13 éves és ennél idősebb tánckedvelők számára, felső korhatár nélkül. Emellett 7-én elkezdődtek a főiskola még alakulóban lévő néptánccsoportjának próbái is, melyre a szervezők szeretettel várnak minden vállalkozó kedvű, táncos lábú középiskolást, főiskolást és felnőttet. A táncalkalmak vezetője és oktatója Huszti Beáta, a tiszapéterfalvi Örökség Néptáncegyüttes egyik vezetője, a talpalávalót pedig a Borzsa-Vári népi zenekar húzza.

Az első alkalom máris sikeres volt. A fiatal korosztály táncházára tucatnál is több gyerkőc érkezett, akik nagyon élvezték a rábaközi, sárközi és somogyi ugrós táncok lépéseinek elsajátítását, gyakorlását. Az egyórás, igen jó hangulatban telt foglalkozás után pedig Szilágyiné Tóth Gabriella óvodapedagógusnak és férjének, Szilágyi Lászlónak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának köszönhetően különböző gyermekjátékokat tanultak, játszottak a még mindig energiájuk teljében lévő lurkók. Játékoktatásra továbbra is sor kerül majd a táncház után.

Az idősebb korosztályból kevesebben érkeztek ugyan, de a lelkesedés a mi esetünkben is megvolt. Igaz, vélhetően jobban elfáradtunk, mint a kicsik.

A táncház után Huszti Beátát arról kérdeztem, miért tartja fontosnak minél fiatalabb korban elkezdeni néptáncolni, s miben látja a táncházak hasznát: „Minél hamarabb kezd el a gyermek néptáncot tanulni, annál hamarabb fog kialakulni a mozgáskultúrája. Így már kiskorában olyan lépéseket tanul meg, amelyek a későbbiekben fontosak lesznek számára: lépés, zárás, dobbantás, lábujjhegyen és sarkon való lépegetés stb. Közben pedig kialakul és fejlődik a ritmusérzék is. Már óvodás korban el lehet kezdeni tehát. A táncház lényege, hogy az ember eljöjjön és jól érezze magát. Egyenlőre még oktatási szinten működik a dolog, vagyis mutatom a lépéseket, a résztvevők pedig próbálják utánozni azokat, megjegyzem: nagyon ügyesen. Aki pedig több alkalommal is eljön, később már egyedül is tud majd táncolni, mivel rendelkezik bizonyos szintű figurakészlettel, a figurákat pedig használni és egymáshoz kötni is tudja.”

A táncalkalmakra a szervezők továbbra is szeretettel várnak minden érdeklődőt!

E. M.